
AMMARHA!
A (cuki)birodalom visszavág(ott)
2023. ápr. 28.
A napokban számos nagy, amerikai globális cég osztotta meg az első negyedéves eredményeit a világgal, amit a befektetők, a részvények iránt érdeklődők már nagyon vártak.
Mivel ezek az eredmények előrevetíthetik az egész globális piac idei viselkedését.
A legtöbb esetben a vártnál picivel jobb eredményeket hozott a "Q1".
Mindez nyilván leginkább egy szűk befektetői réteget érint, illetve érdekel, de e rövidke cikk keretében egy általánosabb vonatkozásra szeretném felhívni a figyelmet.
Tegnap ugyanis a Meta is előjött a farbával, és, hát tudjuk, hogy a Facebook az előző évben eléggé gyengélkedett. Az volt az első olyan év a beindulása óta, amikor többször is csökkenő számokat volt kénytelen elkönyvelni a legnagyobb közösségi médiacég.
Első ízben csökkent az új bejelentkezők és felhasználók száma is, ami némi pánikot keltett a befektetők körében. Mintha kissé megroppant volna a hosszú távú bizalom a metabirodalom iránt.
Csökkent is a cég értéke (meg Zuckerberg vagyona) nagyjából húsz harminc százalékkal. Azóta pedig, a techlufi tavalyi kipukkadása óta, méginkább.
Ami a technológiai cégeknél nem túl meglepő. Képesek rakétaszerűen növekedni, de olykor nagyot esni is.
Viszont az idei első negyedév gyakorlatilag rácáfolt a korábbi rossz számokra. A Facebook újra sínre kerülni látszik.
A kétes jövőjű Metaverzum kivételével a cég gyakorlatilag stabilizálta magát és szinte minden mutatóban egy icipicivel túlszárnyalta a várakozásokat. Igaz, a reklámok ára csökkent, de viszont ott is nőtt az interakciók száma, növekedett tehát a reklámok megjelenési száma.
A jobb eredményekhez persze az is hozzájárult, hogy viszonylag sok embert elbocsátottak a cégtől, vagyis hatékonyabbá tették a működést.
Mégsem ez a hátbavágó adat. Itt van pár nagyon durva és elgondolkodtató szám:
Ez, ugye, egyetlen amerikai cég, és úgy néz ki a történet, hogy naponta egyszer nagyjából kétmilliárdnyian mennek fel a Facebookra. Havonta egyszer közel három milliárdnyian.
Ha pedig az egész Metacsoportot vesszük, amibe beletartozik a Facebookon kívül az Instagram, a Messenger és a Whatsapp, összesítve közel 4 milliárd embert ér el havonta a cég!
Ez brutális szám. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden második ember a Földön már a hálójukban van!
És ebbe nem vettük bele azokat a vidékeit a világnak, ahol bizony nemhogy okostelefonra nem telik, de a napi betevő is problémát jelent. Úgyhogy szinte minden aktív korú, a civilizált világban élő ember átvitt értelemben Zuckemberg fogja.
Egyébként a Microsoft is nagyon jó számokat produkált az első negyedévben. Pár nap alatt emelkedett is a részvényeinek értéke kb. nyolc-kilenc százalékkal, ami javarészt a cloud-üzletágának, de méginkább a Bing keresőbe beágyazott chat gpt mesterséges intelligenciának köszönhető, amit nekik sikerült megvásárolniuk.
A Facebooknál talán nem tudatosítjuk, de ott is bizony használnak mesterséges intelligenciát. Ráadásul úgy, hogy nem verik nagydobra. Ennek köszönhető az, hogy a reklámoknak és a Reels nevű rövid videóiknak az elérése, a célzottsága sokkal hatékonyabbá vált. Mintegy harminc százalékkal.
Triviálisan megfogalmazva: lassan nem menekülsz a Meta elől.
Ha poénkodni akarnánk, azt is mondhatnánk, hogy a (cuki)Birodalom visszavág(ott)!

Karikatúra: Zuckerberg, a Meta tulajdonosa
