
RIA-RIA
A magyar torpedó ismét lecsapott – vasárnap sem maradtunk arany nélkül
2022. aug. 15.


Magyar szempontból mindenképpen Milák Kristófról szólt a vasárnap a római vizes Európa-bajnokságon. A 22 éves úszó címet védett 100 pillangón, majd a 4x100 méteres gyorsváltó befejező embereként úszott emberfelettit.
Kristófnak mozgalmasan telt a hét utolsó napja, hiszen ötször is medencébe ugrott, ebből hármat a délutáni programban teljesített. Rögtön az első döntőben jelenése volt, 100 pillén címvédőként állt oda a rajtkőre. A finálét a holland Nyls Korstanje kezdte a legjobban, de annyi energiát ölt bele az első 50 méterbe, hogy a végére teljesen elfáradt és csak hetedik lett. Milák a második hosszon begyújtotta a rakétákat és végül kényelmes előnnyel nyerte meg a második aranyérmét ezen az Eb-n. A szám másik magyar indulója, Kós Hubert negyedik lett.
Milák bő 10 perccel később ismét a medencében tempózott, a 200 gyors viszont nem sikerült olyan jól neki, talán az előző döntő sokat vett ki belőle, végül a tizedik legjobb idő lett az övé, így lemaradt a hétfői fináléról. Sajnos Németh Nándornak sem sikerült a bravúr, ő kilencedik lett.
A magyar sikerek azonban itt még nem értek véget, jött a nap befejező száma, ahol a Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Milák Kristóf összeállítású 4x100-as gyorsváltó zsebelt be egy ezüstérmet. Az utolsó váltásnál a negyedik helyen állt a magyar csapat, ekkor jött Milák Kristóf, aki ismét torpedó üzemmódba kapcsolt, a végén óriásit hajrázva előzte meg a briteket és hozta be a váltót a második helyre. Az aranyérmet a hazai publikum legnagyobb örömére az olaszok nyakába akasztották.
Remélhetőleg hétfőn sem maradnak el a magyar sikerek, a legnagyobb esélye az éremszerzésre Mihályvári-Farkas Viktóriának van, aki a második legjobb idővel kvalifikálta magát az 1500 gyors döntőjébe, de nagyon bízunk a 4x100-as mix gyorsváltóban is.
Demeter Nikolas
(Nyitókép: )

Piros 7es


