
ILLIBERÁLIS
„A Patrióták Európáért a valóságból kiindulva, igazságérzettől hajtva keres válaszokat az európaiak mindennapi problémáira”
2024. dec. 28.


Az Európai Parlament munkájáról már sok mendemondát hallottunk, ám arról, hogy mi is zajlik ott valójában, csak azok tudnak, akik ott dolgoznak. A vasarnap.hu a KDNP EP-képviselőjével, Hölvényi Györggyel készített egy interjút.
– Mi marad az EPP-ből, ha kivonjuk belőle a kereszténydemokrata összetevőket?
–
Egy már-már balközép hatalmi alakulat, amely a politikai krédóját
jórészt elveszítette. Rossz politikai döntések sorozatának, a folyamatos
sodródásnak köszönhetően összekerültek a baloldallal, ami világképileg
nem lesz tartható sokak számára. Ma a Néppártot jórészt az a hatalmi
tényező tartja össze, hogy a legtöbb állam- és kormányfőt adja az
unióban. Pedig igazán észrevehetnék, hogy a baloldali nyomulás nem az
európai polgárok akaratát tükrözi.
– Akkor ez az erodálódási folyamat nem a Soros-ügynökök bomlasztó tevékenységének köszönhető?
–
A Soros-partnerekről megjelent, korábbi jelentésből kiderül, hogy
messze a Néppártban található közülük a legkevesebb. De a Néppártot nem
is elsősorban kívülről befolyásolják, hanem magában a frakcióban
vészesen meggyengültek azok az világnézeti, értékrendi megfontolások, és
politikai törvényszerűségek, amelyek Európát, s magát az Európai Uniót
naggyá tették. Másrészt az egyre erőszakosabb, már az emberek
hálószóbájában is mászkáló baloldali ideológiát is vagy hallgatólagosan
támogatják, vagy nem adnak rá érdemi választ. Ráadásul a baloldal
nyomása már nem is feltétlen csak a politika oldaláról érkezik, hanem a
médiából is.
– Ez az a jelenség, amit több magyar
EP-képviselő is emlegetni szokott, hogy Brüsszelben mást mondanak a
folyosókon, mint ahogy aztán az EP-ben szavaznak…?
– Nagyon sok olyan képviselővel találkoztam a Néppártban, aki azt mondták: “Teljesen igazat adok neked, de én otthon ezt nem tehetem meg, mert kinyír a média”.
Az ember egy darabig valahogy elviseli, hogy mindig csak a folyosón
adnak neki igazat, de ezt a magam részéről egy idő után megelégeltem.
Mondtam az említett képviselőtársaimnak, hogy a hallgatás itt már kevés.
Igenis meg kell tudni szólalni, érdemi válaszokat kell adni. Az
európai politikában az a sokéves tapasztalom, hogyha kisebbségben is
vagyunk egy adott témában a véleményünkkel, az embert akkor is százszor
inkább becsülik, ha következetesen kiáll a saját meggyőződéséért. Aki nem vitatkozik, csak hallgat, abból lesz a hasznos idióta a baloldal számára.
–
Nem az utóbbi kijelentés miatt jutott eszembe, de rá kell kérdeznem
arra, valóban Manfred Weber tudja mutatni a legjobb irányt az Európai
Néppárt számára?
– Manfred Weber
tévúton jár. Az a megérzésem, hogy az ő politikai karrierjének nem lesz
jó vége. Sokat elárul az a tény, hogy Orbán Viktorra van megsértődve.
Miért nem Ursula von der Leyenre, Emmanuel Macronra, vagy Angela
Merkelre haragszik? Az pedig véleményem szerint a politikai
ítélőképesség hiányosságát veti föl, hogy Magyar Péter személyében látja
Magyarország, és az ő Magyarországgal kapcsolatos problémái
megoldását.
– Mi az, amiben Manfred Weber Európai Néppártjához képest a Patrióták Európáért frakció mást tud felmutatni?
–
Az, hogy a Patrióták Európáért mindössze pár hónap alatt ez Európai
Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett, annak köszönhető, hogy a
valóságból kiindulva, igazságérzettől hajtva keres válaszokat az
európaiak mindennapi problémáira. Sok munka áll még előttünk, hogy
felelősséggel el tudjuk végezni a ránk szabott feladatot. Néha nyomasztó
is ez a felelősség. Mi a csendes
többség valóságérzékeléséből igyekszünk kiindulni. Nem véletlenek a
baloldal leplezetlenül brutális, antidemokratikus támadásai. Ők is
érzik, hogy a Patrióták megalakulásával bajban vannak. Ugyanis mi nem az
európai együttműködés ellen vagyunk, hanem egy erős Európát akarunk építeni,
és együtt dolgozni a hagyományos értékekért, amelyeket valójában nem is
csak hagyományosnak, hanem örök emberi értékeknek kell neveznünk.
A teljes interjú elolvasható a vasarnap.hu honlapján.

Piros 7es


