CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

A tűzzel játszunk 2022. aug. 9.

Minden nap, amikor csak tehetem, megnézem, meghallgatom a HírTV reggeli háborús műsorát, Háború Ukrajnában című összeállítást.

Szornyű ezt írni, de eddig is érdekes és izgalmas volt a műsor, kicsit amolyan kívülállóként figyelni egy olyan katonai konfliktust, háborút, ami ugyan itt van a szomszédunkban, de mégis elég távol ahhoz, hogy a borzalmait amolyan a felhőkarcoló ablakából kikandikaló kíváncsiskodó modjára szemlélhessük. Csipszezés közben bámulva a szerencsétlen haláltusáját, aki a felső emeletek valamelyikéről vetette magát a mélybe.

A baj, a baleset, az emberi tragédia egyfajta, genetikailag beépített mágnesként vonzza a bámészkodni, szörnyűlködni és a tragédián csámcsogni hajlamos embert. Erre épülnek a koraesti előhíradós krimiszörnyűségek is, amit az ember megnéz és az amúgy elég kilátástalan élete rögtön sokkal elviselhetőbbnek tűnik, mert azért az épp bemutatott tragédiák sokasága mégsem vele és a családjával történt aznap.

Ez élteti a katasztrófaturizmust is, meg azt az érdeklődést is, ami egy igazi, véres háborút övez. Csak legyen az elég messze, az embert csak maximum áttételesen érintse és lehessen szörnyűlködni a TV-dobozból vagy az ilyen-olyan kütyün kapott horror-adagon.

Meg egy kiadósat jóemberkedni.

Aztán, megy mindenki a dolgára, el is felejti, hogy a világ másik szögletében százezrek élete függ napról napra hajszálon hónapok óta.

Na, kicsit hosszúra nyúlt a felvezető!

Amit ki szeretnék hozni ebből az egészből, az az, hogy a mai adás azért rendhagyó volt.

Az, hogy mindkét fél hivatalos kommunikációs szerve minimum túloz, azt már megszokhattuk.

Aki nem a szlovák médiumok által sulykolt washingtoni-brüsszeli-kijevi narratívának hisz vakon, az egészséges módon kételkedik.

Mindkét fél "igazában".

És joggal, mert, ha összeadnánk a másik fél hivatalosan bejelentett veszteségeiről szóló kijevi, illetve moszkvai jelentéseket, kiderülne, hogy annyi harci eszköz talán összesen nincs egyiküknek sem.

Ami viszont nagyon nyugtalanító, az az, hogy a mai kölcsönös vádaskodás egy olyan területet érint, ami még a háborús rémálom közepette is túlmegy minden józan határon.

A zaporozsjei atomerőmű ágyúzásáról van szó, amit mindkét fél a másikra próbál rákenni. De, bárki is teszi ezt az orbitális őrültséget, a saját és szerettei életével játszik!

Mert nincs az a bunker, nincs az a jódtabletta, ami az évszázadokra ellehetetlenített életteret megóvná!

Hat reaktor, Európa legnagyobb atomerőműje. Ehhez képest Csernobil smafu.

A szél pedig kiszámíthatatlan. Az viheti a radioaktív felhőt bármerre. A szélrózsa bármely irányába. Sőt megforduló széljárás esetén akár több irányba is.

Emberek! A háború brutalitása és az emészthetetlen bosszúvágy sem kellene azért, hogy ok legyen arra, hogy mindent tönkretegyünk! Mert a háború egyszer véget ér, de a radioaktív szennyezés nem akna, amit utólag, igaz nehezen és kockázatosan, de fel lehet szedni.

Az nagyon sokáig ott marad. Csernobil környéke máig lakhatatlan.