
ZSÍR
Ausztrál Nagydíj: Verstappen az élen, Perez a falban
2023. ápr. 1.
A Red Bull pilótája ismét bebizonyította, ha nem küszködik technikai hibával, akkor nem sok mindenkinek van esélye ellene.
Az esőfelhők végig ott lebegtek a pilóták feje fölött, így a Q1-ben mindenkinek egy picit sietős volt, hogy a lehető leghamarabb egy gyorskört teljesítsen. A kiesésre esélyes versenyzők közül többeknek sikerült egy biztonsági kört menniük, aztán jött Sergio Pérez és váratlanul a falban kötött ki, azonnal jött is a piros zászló.
Az újraindítás után rögtön pályára gurultak a nagy csapatok, Verstappennek első nekifutásra sikerült az élre állnia, de Alonsónak még jobban sikerült az első gyorsköre, amivel át is vette a vezetést. A körözgetéseknek köszönhetően folyamatosan javultak a köridők, a pilóták egymást váltották a kieső zónában, pár perccel a vége előtt egyedül Pérez kiesése tűnt biztosnak.
A búcsúzók tekintetében végül nem történt túl nagy meglepetés, Piastri volt a legközelebb a továbbjutáshoz, de a hazai közönségkedvencnek ezúttal meg kellett elégednie a 16. hellyel. Nem sikerült a továbbjutás a két Alfa Romeónak és Logan Sargeantnek sem, a rajtrács végéről pedig a hibázó Sergio Pérez rajtol majd.
A második felvonásban is folytatódott Max Verstappen és Fernando Alonso csatája, a spanyol pilóta ismét ott loholt a címvédő nyakában. A többiek tisztes távolságból követték a két éllovast, Charles Leclerc hátránya már 3 tized fölött volt.
A két Alpine közül a végén az egyiknek nem sikerült továbbjutnia, hiszen Nico Hülkenberg a maximumnál is többet hozott ki az autójából, aminek köszönhetően az ötödik helyen tovább verekedte magát a Q3-ba.
Oconnak így vasárnap a 11. rajtkockából kell majd csodát tennie, mögüle Yuki Tsunoda indul, aki végül megelőzte az egész kvalifikáción láthatóan szenvedő Lando Norrist, a szintén nem élete hétvégéjét teljesítő Kevin Magnussent és csapattársát, Nyck de Vriest.
A harmadik etapot kisebb meglepetésre Lewis Hamilton kezdte a legjobban, első nekifutásra átvette a vezetést, Max Verstappen első köre néhány kisebb hibának köszönhetően csak a 6. helyre volt elég. A holland versenyző nyilvánvalóan nem volt elégedett ezzel, és rögtön a következő gyorskörével helyreállt a világ rendje, de mindössze 9 ezreddel előzte meg a hétszeres világbajnokot.
Extrém közel volt egymáshoz az élmezőny, Stroll három tizedes hátránya csak egy hetedik pozíciót ért, így egy jó második gyorskörrel több helyet is előre lehetett ugrani. Verstappen azonban nem szeretett volna semmit sem a véletlenre bízni, egy hatalmas körrel biztosította be a pole pozíciót.

Kép forrása: F1.com
A címvédő mögött azonban nagy csata volt a második rajtkockáért, amit végül George Russell magabiztosan kaparintott meg, Lewis Hamilton lett a harmadik, az egész hétvégén remekül versenyző Alonso a végére egy kicsit elfáradt, így most meg kellett elégednie a negyedik pozícióval.
A Ferrarik közül Sainz teljesített jobban, akinek azért időmérőn sokszor nem sikerült elkapnia a csapattársát, a monacói pilótát végül még Lance Stroll is megelőzte, így a hetedik rajtkocka lesz majd az övé vasárnap. A „best of the rest” versenyt ezúttal Alexander Albon nyerte, akinek Gaslyt és Hülkenberget is sikerült megelőznie a Q3-ban.
Végül az eső nem szólt bele a játékba, így papírforma eredmény született, Max Verstappen győzelméhez nem fért kétség, a Mercedesek teljesítménye azért kicsit meglepő volt, a Ferrariké pedig csalódás.
Vajon vasárnap Pérez is olyan hatékonyan zárkózik majd fel, mint azt Verstappen tette Szaúd-Arábiában vagy Fernando Alonso lesz majd a holland legnagyobb kihívója? Kíváncsian várjuk!
A rajtsorrend tehát a következőképpen alakul vasárnapra:
1. Verstappen, Red Bull
2. Russell, Mercedes
3. Hamilton, Mercedes
4. Alonso, Aston Martin
5. Sainz, Ferrari
6. Stroll, Aston Martin
7. Leclerc, Ferrari
8. Albon, Williams
9. Gasly, Alpine
10. Hülkenberg, Haas
11. Ocon, Alpine
12. Cunoda, AlphaTauri
13. Norris, McLaren
14. Magnussen, Haas
15. de Vries, AlphaTauri
16. Piastri, McLaren
17. Zhou, Alfa Romeo
18. Sargeant, Williams
19. Bottas, Alfa Romeo
20. Perez, Red Bull
Nyitókép: F1.com
