
ILLIBERÁLIS
„Az Európai Unióban nincsenek első- és másodosztályú tagok”
2022. okt. 25.
A szeptemberi jobboldali fordulatot hozó olasz választás után vasárnap felesküdött Giorgia Meloni először szólalt fel az ország alsóházában, ahol a bizalmi szavazás előtt mondott beszédet.
Ahogy azt kifejtette az új olasz miniszterelnök, jobboldali kormánya a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe és hallatni akarja a hangját az EU intézményeiben. Utóbbiak ténykedésével kapcsolatban éles kritikát fogalmazott meg:
Aki kérdéseket tesz fel Európáról, nem ellenség vagy eretnek, hanem pragmatikus, aki nem fél kimondani, hogy valami jobban is működhet
– utalt az elmúlt időszak véleménydiktatúrájára, mely leginkább Magyarország és Lengyelország ellen irányult, de maga Meloni is a balliberális politikusok és médiumok célkeresztjébe került.
Az olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy semmi köze nincs a sajtó által ráaggatott antidemokratikus rezsim kiépítésének vádjához, egyben el is ítélte az 1938-as olaszországi faji törvényeket.
Forrás: MTI
Nyitókép: AP
