A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Mint felbolydult méhkas berényi parameter p7

Berényi: nem azok ártanak a Szövetségnek, akik szembenéznek a problémákkal 2021. dec. 23.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

A Szövetség akkor lesz erős, ha nyitottak leszünk egymás problémamegoldó javaslatai iránt.

Holnap Szenteste van. Így ma, Jézus születése és a család ünnepének küszöbén már nincs sok helye a politizálásnak. Mégis kikívánkozik belőlem néhány gondolat, mert most időszerű a téma és január hatodika után már nem feltétlenül lenne értelmezhető.

A Szövetség párt támogatottsága a két és fél hónappal ezelőtti megalakulásakor szilárdan öt százalék felett volt. Azóta azonban, sajnos, a támogatottságunk folyamatosan csökkent (ami nem Forró Krisztiánon múlt).

A legutóbbi releváns mérések már csak 3,7 százalékot mutattak.

Ennek kapcsán a Felvidék Ma hírportál készített velem egy interjút. Ebben kísérletet tettem az általam vélt párton belüli tartalmi, megjelenítési és szerkezeti hibák megnevezésre és javaslattal éltem elhárításuk módjára. Aminek csupán egyik eleme volt a párt, platformok nélküli víziója.

A következmény az lett, hogy a múlban inkább a Híd pártot segítő szlovákiai magyar médiumok (újságírók) nemcsak, hogy ismét összezártak, de egységesen elítélték a megnyilatkozásomat. Érveimet, javaslataimat pedig feleslegesnek, sőt károsnak minősítették anélkül, hogy - egy kivétellel - engem megkérdeztek volna.

Nem gondolom, hogy azok ártanak a Szövetségnek, akik szembenéznek a problémákkal, megnevezik azokat és megoldást keresnek, kínálnak rájuk.

Hanem inkább azok, aki a süllyedő támogatottság ellenére a gondokat a szőnyeg alá próbálják seperni, és úgy tesznek, azt a látszatot keltik, hogy minden rendben van.

Végezetül elnézést kell kérnünk tisztelt követőinktől a bejegyzés időzítése miatt. Mindnyájuknak áldott, békés, kegyeletteljes ünnepeket kívánunk szeretteik körében!

Berenyi jozsef Fotó HA Fevidék ma archív

Berényi: „A határozott véleményt értékelik a választók”

Ugyemegmondtuk?! Szemle.

ZSÍR hozzáadva 848 napja

Berényi József, a Szövetség MKP Platformjának elnöke

nyitókép: parameter/P7

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!