
RIA-RIA
Budapesten rendezhetik meg a Konferencia Liga döntőjét
2024. máj. 10.
Az eredeti tervek szerint Athénban rendeznék meg az Európa-konferencialiga idei döntőjét, amelyben a görög Olimpiakosz és az olasz Fiorentina csap össze május 29-én. A két csapat legfrissebb információk szerint akár Budapesten, a Puskás Arénában is megmérkőzhet egymással a trófeáért Azahriah koncertjei után – más kérdés, hogy a három teltházas hangverseny után mennyire lenne játékra alkalmas a gyep.
Biztonsági okokból dönthet az UEFA az Ekl-döntő helyszínének a megváltoztatása mellett. A Nemzeti Sport információja szerint a görög rendőrség nem tudja garantálni a rendet az Olimpiakosz ősi riválisának számító – Pireusztól néhány kilométerre lévő – AEK Athén létesítményében, az Aja Szofia Stadionban és környékén, ezért vehetik el a döntő rendezési jogát a görögöktől, s ebben az esetben
a budapesti
Puskás Aréna lehet a beugró helyszín.
A Puskás Aréna már bejáratott helyszín lenne az UEFA-nak, hiszen tavaly itt rendezték az Európa-liga döntőjét, amelyet a Sevilla nyert meg a José Mourinho vezette AS Roma ellen. Budapest tehát egymás után a második évben rendezhetne európai kupadöntőt, összességében pedig már a harmadik nemzetközi finálénak adhatna otthont a nemzeti futballstadion, hiszen 2020-ban az Európai Szuperkupa dőlt el a magyar fővárosban a Bayern München javára a Sevilla ellen.
Forrás: Magyar Nemzet

Piros 7es
