ÍRIK A GÓL
Cristiano Ronaldo elkezdte a gólgyártást az új csapatában!
2023. febr. 10.
Úgy tűnik, a portugál klasszis megtalálta a gólvágó cipőjét, hiszen az Al Wehda ellen négyszer is betalált, aminek köszönhetően a csapata 4-0-ra győzni tudott.
Az ötszörös aranylabdás támadó sorozatban második bajnoki mérkőzésén volt eredményes, az előző fordulóban az ő tizenegyes góljának köszönhetően mentettek pontot az Al-Fateh ellen. Csapata az Al Nassr Riyadh a 93. percben jutott büntetőhöz, Ronaldo pedig higgadtan értékesítette a megítélt tizenegyest.
Most viszont már akciógólja is van a portugálnak, a 21. minutumban éles szögből vette be az Al Wehda kapuját. Még az első félidőben sikerült megdupláznia a góljainak a számát, egy nagyszerű kiugratást követően volt újra eredményes.
A második játékrészben ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, az 53. percben magabiztosan lőtte ki a jobb alsót, ezzel pedig sorozatban a második büntetőjét is értékesítette.
8 perccel később a kegyelemdöfést is bevitte, ismét tökéletesen indult a leshatárról, és bár az első lövése még elakadt a kapusban, másodszorra már nem hibázott és bevágta a kipattanót.
A hátralevő időben már nem változott az eredmény, így Ronaldo góljainak köszönhetően az Al Nassr-nek sikerült elvinnie a három pontot, ezzel pedig a tabellán is visszavették az első helyet.
A portugál klasszis egyébként egy újabb elképesztő mérföldkövet lépett át, hiszen jelenleg már 503 bajnoki találatnál jár, ebből 311-et szerzett a Real Madridban, 103-at a Manchester United színeiben, a Juventusban 81-szer, a Sportingban pedig háromszor volt eredményes.
Mostani öt góljának köszönhetően pedig ismét bebizonyította, hogy 38 évesen sem kell még őt leírni, hanem igenis számolni kell még vele.
nyitókép: Twitter/Al Nassr
Demeter Nikolasz