ZSÍR

Csillag Balázs: A foci 2025. júl. 16.

Mindenkinek vannak rossz napjai, hónapjai. Senki se akarja, hogy az évekké húzódjon, de néha bizony elkerülhetetlen.

A bevásárlóközpont polcai közt keresgélve találkozott egy régi diákjával, amikor a szomszéd falu alapiskolájában tanított angolt... többek között, mert kevés volt a tanár, így gyakorlatilag mindent is kellett tanítania.

Mert miután Miklóst kitették a munkájából, ami megadta neki az önállóságot a szolgálati lakással együtt, ez így mind egyszerre csúszott ki a lába alól, és metaforikusan seggre esett.

Nem úgy nevelték, hogy az első gondolata az legyen, mostantól otthon lógatja az orrát és vakargatja a hátsóját, de beletelt pár évbe, míg végül elkezdhetett egy új pályát.

Annak már addigra legalább tíz éve. Az akkor hetedikes diákja, akinek a tanítás egyetlen egy évében a harmadik osztályfőnöke volt, mára kicsit megterebélyesedve, a családdal épp bevásárolt. Autószerelő lett, neje van, kisfia és kislánya. Gyorsan házasodott, ahogy az romáknál szokás volt. Sajnálkozva azért hozzátette, hogy jobban is odafigyelhetett volna angolon annak idején, mert így pár lehetőségről lecsúszott. Miklós csak annyit mondott, van még rá lehetősége, jó pap holtáig tanul.

Amikor ugyanott találkozott egy másik ismerősével, aki nem volt hajlandó kezet fogni vele, mert Miklós jólnevelten kezet fogott azzal a „cigánnyal”, kicsit elromlott a nap, ami olyan jól kezdődött.

Hazafelé pedig csak egyre mérgesebb és mérgesebb lett.

Autószerelő. Autószerelő lett belőle. A tehetséges focistából, aki még egy nagyra gyűrt papír labdával is tudott bravúrozni.

Autószerelő!

A gyerekből, akit az igazgatóhelyettes el se kért az órákról, csak vitte a többiekkel, hogy belapátolja az okleveleket.

Autószerelő!

Na, rohadjatok meg, ti mocskos senkiháziak! Erre volt jó az a hetedikes, nyolcadikos gyerek? Focizzon nektek egy darabig, aztán amikor elballag, csináljon, amit akar? Menjen pincérnek, szakácsnak, autószerelőnek, kétkezi munkásnak, kőművesnek, mert csak arra jó?

A bevásárlóközpontban nem akarta mondani, hogy nem a gyerek hibája volt, ha lecsúszott a hiányos angol miatt a lehetőségekről. Volt abban az iskolában másik angolos, előtte is, meg utána is.

Mire volt jó az a falusi iskola? Arra, hogy a gyerekek ne a szomszéd városba buszozzanak, ahol nem lehet látni, vajon ellógtak-e az óráról? Otthon nem csavaroghatnak, mert mindenki árulkodna, vagy a szülők mondanák egymásra a kéretlen szavakat. De ennyi.

Visszaemlékezett, hogy amikor már tudta, nem marad ott az iskolában és az osztálynak megint egy új osztályfőnöke lesz, az utolsó, nagymeleg hónapban adott egy tanácsot az akkor még jóállású, sportos, fürgelábú hetedikes srácnak, aki brazil és argentin focistákat megszégyenítő labdaérzékkel rúgta a bőrt – vagy a papírt:

„Te, kölyök, te nem szeretsz tanulni. Ahhoz sose lesz tehetséged, azzal mindig szenvedni fogsz. De focizni, azt szeretsz, az neked nem szenvedés, az neked öröm. Van még itt két éved, ha nem tudod, hogy hova tovább innen, el ne hidd, hogy csak pincér-szakácsnak mehetsz! Amelyik tanár ezt mondja neked, az hazudik. Ne csak az igazgatóhelyettesnek, meg ennek az alapiskolának lapátold be az okleveleket a tehetségeddel, hanem menj tovább sportiskolába! Érdekel a dolog? Az jó. Mert akkor az motiváljon, hogy kihúzd négyesnél, de akár hármasnál jobbra ezt a következő két évet. Annyi munkát megér az, hogy utána azt csinálhasd, aminek örülsz. Én nagy valószínűséggel nem leszek itt, de a többi tanár igen. Te is tegyél érte, de kérd az ő segítségüket is.”

Miután evett, visszaült a munkájához. A határidő nem vár, az animációnak készülnie kell, és azzal nyugtatta magát, legalább ő maga megfogadta a saját tanácsát.