AMMARHA!
Csúcsdiagnosztika a volt istállóban
2023. okt. 25.
Olyasmiről már hallott az ember, hogy orvos-politikus az egészségügyben, egészségügyi ellátásból gazdagodik meg. Mifelénk olykor cefetül.
Persze nem kell rögtön a Paška-féle MRI-mutyikra gondolni. Tisztességes úton, sok munkával is meg lehet tollasodni. Mert ez az a terület, amit nem érint semmilyen gazdasági vagy pénzügyi válság. Illetve alig.
Mivel az egészségügyre költeni fog az állam, bármilyen rossz is legyen a gazdasági helyzet. Akár az eladósodás árán is. Mert ez állami alapszolgáltatás. Ahogy az oktatásügy működtetése, a közlekedés biztosítása és a rend fenntartása. Egyebek mellett.
Ráadásul ez az a "vállalkozási" terület, ahol érvényesül a "minél rosszabb a helyzet, annál jobb" elv. Magyarán: ha több a gond, több a beteg. Azaz többször csörög a kasszagép. Még egy ilyen terület van, a temetkezés.
Na, de vissza az orvos-vallalkozókra! Ez az általános séma. De egy kisalföldi faluban egy háromdiplomás agrármérnök vágott bele az egészségbizniszbe!
Amint a Forbes magazinban olvasható, az illetőnek nem volt kedve hónapokig várni egy MRI-vizsgálatra, ezért - hirtelen felindulásból - elhatározta, hogy vesz a faluba egy százmilliós (értelemszerűen forintban) amerikai mágneses rezonanciás diagnosztikai gépet. Meg kialakítja hozzá a szükséges infrastruktúrát.
Így lett a volt istállóból egy modern diagnosztika központ. Ahol persze perkálni kell a kivizsgálásért, mert ez egy nyereségorientált vállalkozás, de a megtérülés meglehetősen hosszú távú.
Hiszen drága volt a gép, vélhetően a karbantartása sem olcsó, meg az ingatlant is a célra alkalmassá kellett tenni. Beleértve a nagykapacitású áramforrás biztosítását is, mivel csak a gép áramfogasztása havi milliós tétel.
Hogy az agrármérnök befektetése megtérül-e, ha igen, mikor, illetve fial-e majd, nem tudjuk. De az már most biztos, hogy, aki regisztrál a vizsgálatra, kifizeti a vizsgálat díját, az gyorsan kap időpontot, és gyorsan végez is vele. És tudjuk, hogy az idő is pénz. Az egészség kapcsán pedig az idő még a pénznél is fontosabb szempont lehet.
(Fotók: Forbes)