ZSÍR
Digitális detox – Megéri?
2023. okt. 3.


Kezdjük az alapokkal! Mi is az a digitális detox? Azt jelenti, hogy időszakosan szüneteltetjük vagy korlátozzuk a digitális eszközök, például az okostelefonok, a tabletek, a számítógépek és a közösségi média használatát. És noha nehéz elképzelni, hogy ezeket a kütyüket teljes mértékben kizárjuk az életünkből, néhanapján bele kellene férnie egy-egy kékfény-mentesebb, offline időszaknak, amikor nem szippant be minket a közösségi háló örvénye.
Természetesen sokan dolgozunk olyan közegben, amelyben szinte esélytelen, hogy napokat töltsünk teljes „ősember” üzemmódban, mindenféle technológiai vívmány használata nélkül. A detox célja nem is ez. Hanem egy tudatosabb, nyugodtabb életmód kialakítása, amelyben nem hatalmasodik el rajtunk az örökös készenlétben állás szorongó érzése. Hiszen ha jobban belegondolunk, ezeken az eszközökön szinte bármikor elérhetnek bennünket, így állandó ingernek tesszük ki az elménket és a testünket. Többek között a következő területeken tapasztalhatjuk az információs technológia negatív hatásait:
Alvás
A szakemberek szerint legalább 30 perccel elalvás előtt már nem szabadna használunk sem a telefonunkat, sem pedig a számítógépünket. Ennek egész egyszerűen az az oka, hogy a képernyő bámulása állandóan stimulálja az agyat, amitől az nem tud kikapcsolni, így a REM-fázis is sokkal később kopogtat be hozzánk alvás közben. Ennek eredménye, hogy kevésbe kipihenten és nagyon frusztráltabban ébredünk majd. Ezen felül a képernyők kék fényéről se feledkezzünk meg, amely a nappali fény utánzata, tehát negatívan befolyásolja a melatonintermelést.
A melatonin segít a szervezetünknek az elalvásban, így ha megborítjuk a „rutinját”, ő is könnyen kicsinálhat bennünket.
Kreativitás
Bár a közösségi média rengeteg ötlettel és inspirációval lát el bennünket, sajnos nagyon könnyű átlendülni a ló túloldalára. A „határok nélküli ötlettár” olykor pont, hogy bekorlátoz. Akarva-akaratlanul is elkezdjük a saját ötleteinket máséhoz hasonlítgatni, ezzel pedig gyakorlatilag szép lassan kigyomláljuk a kreativitásunkat. Mindig lesz valaki, aki szebb, jobb, okosabb, ügyesebb és kreatívabb nálunk – legalábbis mi így látjuk. Az alkotás szabadságát veszi el tőlünk, ha folyamatosan mások ötleteivel „idegeljük” magunkat ahelyett, hogy a sajátunk kidolgozásán fáradoznánk.
Fókusz
A másik képesség, amely komoly csorbát szenvedhet, a koncentráció. Az elképesztő mennyiségű információáradat arra késztet bennünket, hogy mindenből csak egy kis falatot csípjünk le. Gyakran csak a szalagcímeket olvassuk el az egész cikk helyett, vagy 1,5-ös sebességen nézzük a videókat, áttekergetve az unalmasabb részeket. Nem csoda hát, hogy nem vagyunk képesek huzamosabb ideig fókuszálni akkor sem, amikor épp nagy szükség lenne rá. A folyamatosan felvillanó képernyő állandóan elvonja a figyelmünket az adott cselekvésről, mégha csupán néhány másodpercre jelenik is meg az adott értesítés.
Testtartás
Az órákon át tartó számítógépezés megterheli a nyakat és a hátat, hiszen ilyenkor előrehajolunk, a nyakunkat a képernyő felé nyújtjuk, a törzsünket pedig a csípő elé toljuk, ahelyett, hogy egyenesen tartanánk. Idővel a rossz testtartás miatt az izmok hossza megváltozik, ami negatív hatással van az izomsejtek működésére. Ez folyamatos elgyengüléshez vezethet, a mozgás megnehezedik, mert az izmoknak több energiát kell bevetniük ahhoz, hogy mozgásra bírjanak egy-egy testrészt, nem beszélve arról,
hogy amikor összegörnyedve, lógó állal roskadunk a számítógép előtt, úgy nézünk ki, mint egy sarokba hányt krumpliszsák.
És bár most felsoroltam négy erősen negatív mellékhatást, szeretném ismét hangsúlyozni, hogy a digitális detox nem a technológia teljes elutasítását jelenti, hanem inkább annak tudatos használatát. Fontos, hogy meg tudjunk állni, és a múltból való szorongás, valamint a jövőn való aggódás helyett a jelenben is létezzünk. Már az is hatalmas felszusszanás lesz, ha korlátozni tudjuk és sikerül határok közé szorítanunk a digitális eszközök használatát az életünkben.
Hogyan kezdjünk hozzá?
Kezdjük apró lépésekkel, és kezdetben határozzunk meg egy-egy órát a napunkban, amikor mindennemű elektronikai eszközöt száműzünk az életünkből. Ajánlatos lassan haladnunk, mert ha túl nagy falatot akarunk lenyelni, könnyen meglehet, hogy nem sikerül elsőre, ami pedig szörnyen demotiváló.
Fontos továbbá, hogy meghatározzuk, mit is szeretnénk elérni a folyamattal.
Kevesebb képernyőidőt, ezáltal több időt magunkra? Kevésbé száraz szemeket? Több alvást?
Sokat segít, ha előre látjuk, miért is tesszük le „függőségünk tárgyát”.
És végül, de nem utolsó sorban, íme a legegyszerűbb jótanács: tartsuk távol magunkat a digitális eszközöktől! A telefonunk elől ne úgy akarjunk elmenekülni, hogy közben ott van az asztalunkon, és ne úgy lássunk hozzá az olvasáshoz, hogy a számítógépünk előtt ülünk (még akkor sem, ha ki van kapcsolva). Botrányosan egyszerűen hangzik, de ha nem látjuk, nem is kísért annyira.
Fontos, hogy időről-időre félretegyük az online világot, és megpróbáljunk egyensúlyt teremteni a digitális és az analóg között.
Sárai Erika
Nyitókép: pexels

Piros 7es


