
ZSÍR
Egyetemi bérletet hirdet a Komáromi Jókai Színházban
2022. dec. 15.


A színház vezetése az egyetem rektorával, Juhász Györggyel és az SJE Hallgatói Önkormányzatával folytatott egyeztetések után a 2023/2024-es évadban a már meglévők mellett egyetemi bérletet is hirdet.
„Nagy sikernek tartjuk, hogy egyetemünk a hallgatói önkormányzat hathatós támogatásával, a Jókai Színházzal és az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal szervezett közös programokkal több száz hallgatót, oktatót és munkatársat tudott megmozgatni az adventi időszakban. Ezzel jeleztük, hogy nem csupán kultúraszerető, hanem a kultúrát támogató közösség is a miénk. Nagyon örülünk, hogy megtaláltuk a közös hangot Komárom két legnagyobb kulturális intézményének vezetőivel és elkezdődött egy előremutató közös gondolkozás.” – emelte ki Juhász György rektor.

Piros 7es


