
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
"Ez még a szilveszteri műsor vagy már a boldog új év?"
2025. jan. 4.


Úgy tűnik, a Robert Fico ellen irányuló tavalyi merénylet nem szegte kedvét a jól bejáratott progresszív hergelésnek, sőt, új elemmel (na jó, nem is annyira) bővült az uszító eszköztár: liberálisék újra előkapták a „magyar kártyát”. „Nem örülnénk, ha a tavalyi év történései után idén esetleg felvidéki magyarok kerülnének zakkant művészek célkeresztjébe“ - fogalmazott az eset kapcsán Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, utalva Juraj Cintula szlovák költőre, a szlovák kormányfő merénylőjére. Szemle.
Fico = magyar disznó
Így látja a kormányfőt a pozsonyi progresszió.
Hát, ezt is megéltük.
Vízkeresztig nem tesz jót az ember lelkének, ha beszennyezi napi politikával, de azért amikor egy fiatal demokrácia hangos, ám tájékozatlan ellenzéke magyar disznózza azt a miniszterelnököt, akinek korábbi kormányai során verettek már meg magyar szurkolókat meg diáklányokat, fosztottak meg embereket állampolgárságuktól, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ez még a szilveszteri műsor vagy már a boldog új év?
-
Egy parlamenten kívüli magyar párt éléről nem tisztem eldönteni, hogy a kormány vagy az ellenzék fordult-e jobb mentális állapotban a 2025-es évre, de készséggel jelzem,
hogy nem örülnénk, ha a tavalyi év történései után idén esetleg felvidéki magyarok kerülnének zakkant művészek célkeresztjébe.
Javaslom, mindenki pihenjen még ezen a hétvégén, hogy tiszta fejjel kezdhessük az évet. Elvégre, alig egy hete ünnepeltük a Megváltó születését, aki azért jött, hogy üdvöt hozzon az emberek közé.
Béke.
-

Piros 7es


