
Hamran István a Demokraták listáján rontja tovább a Magyar Szövetség esélyeit 2024. márc. 9.
Hamran Štefan (magyar közegben István) volt országos rendőr-főkapitány a jelek szerint megirigyelte Ódor Ľudovít (magyar közegben Lajos) egykori szlovák kormányfő ambícióit, így mindkettejük neve szerepel majd a Magyar Szövetség egy progresszív-liberális szlovák párt szavazólapjain a júniusi EP-választáson. Valahol a távolban felsír egy Magyar Szövetség!
Ódor Lajos még január végén jelentette be, hogy elfogadta a Progresszív Szlovákia felkérését, így ő lesz az szélsőliberális, atlantista szlovák párt listavezetője. Annak ellenére történt így, hogy a Magyar Szövetség, legalábbis Forró Krisztián pártelnök elmondása szerint, szintén „hellyel kínálta” a párt EP-listáján (persze szigorúan csak Jóska után).
A döntése hátterében csupán annyi húzódhat meg, hogy a Kárpátok új Géniusza sem ma jött le falvédőről:
mégis nagyobb eséllyel juthat ki egy cca. 20%-os szlovák párt listavezetőjeként Strasbourgba, mint egy 5% körül billegő, folyamatos cirkuszokkal és árokásással terhelt „csapat” kötelékében.
Ám a másik janicsárunk már messze nem ilyen géniusz.
A Demokraták (igen, ez egy jelentéktelen pártféleség a Felvidéken) a mai sajtótájékoztatójukon mutatták be választási listájukat, amivel itt most hosszabban nem is foglalkozunk, hisz:
Kit érdekel?
Ami érdekes, magyar szempontból mindenképp, hogy az esélytelenek nyugalmával induló párt listáján helyet kapott a magyar származású egykori országos rendőr-főkapitány, Hamran „Styevo” István is. Mivel Hamran mögött nem áll egy mérhető, erős támogatottsággal rendelkező párt - vigyázat, spoiler - valószínűleg nem fog bekerülni az Európai Parlamentbe.
Hogy mire lesz elég az indulása? HÍD ment, Ódor-Hamran jött.
Ez a hír talán a konzervatív értékeket - a nyomokban létező libsi szavazatok elvesztésének réme miatt - felvállalni nem merő, ezért a semmitmondásba és ködbe burkolózott Magyar Szövetség számára a legnagyobb pofon, hiszen a magyar szavazatok további megosztásához épp ideális. Ódor és Hamran indulása minden bizonnyal a magyar párttól és annak progresszív-liberális indulóitól, Orosz Örstől és Pandy Petertől szipkázhat el szavazókat.
Úgy hiányzott ez a Magyar Szövetség sikeréhez, mint lufiárusnak a nyílzápor...

Reding Itell
