AMMARHA!
Három hét alatt két törvényt tudott elfogadni a parlament
2025. dec. 10.
A szlovák törvényhozás decemberben gyakorlatilag leállt: három hét alatt mindössze két javaslatot tudott elfogadni a koalíció, miközben a parlamenti ülések nagy részét belső leszámolások, miniszterleváltási kísérletek és egymásnak feszülő koalíciós érdekek emésztik fel. A kormánytöbbség saját válságába roppan bele, a döntésképtelenség pedig teret adott Rudolf Huliak és körének, akik ma már egy maroknyi mandátummal is a teljes törvényhozási folyamatot képesek blokkolni.
A szlovák parlament decemberi ülésszaka tökéletes lenyomata annak, amikor egy kormánykoalíció saját belső válsága miatt válik működésképtelenné. A Nemzeti Tanács immár a decemberi ülés utolsó napjaihoz közeledik, ám az 150 napirendi pontból mindössze kettőt sikerült elfogadni. A törvényhozás lényegében áll, a koalíció pedig saját magát akadályozza meg abban, hogy a legalapvetőbb feladatait ellássa.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a parlament a mai napon is fél napot fordít a kormánytagok leváltási kísérleteinek szavazására. A törvényalkotás így másodlagossá válik, miközben Szlovákia komoly gazdasági és társadalmi kihívásokkal néz szembe.
A koalíció már a decemberi ülés kezdete előtt megrendült. A feszültséget Peter Kmec (Hlas) lemondása robbantotta ki, amelyet az ő hivatalánál felmerült, vitatott támogatás-elosztási ügy előzött meg. A Hlas nyíltan bírálja Robert Ficót, amiért – szerintük – nem használ egységes mércét a miniszterek megítélésénél: Kmecnek mennie kellett, miközben Jozef Ráž (Smer) a vasúti balesetek után is a helyén maradhatott.
A koalíciós konfliktusokat tovább mélyítette a bejelentővédelmi hivatal megszüntetésére tett gyorsított javaslat. Bár a Hlas belügyminisztere, Šutaj Eštok vitte a parlament elé, az Európai Bizottság és Peter Pellegrini államfő is fenntartásait jelezte; utóbbi pedig nyilvánvalóvá tette, hogy megvétózza a törvényt. Az SNS közölte: nem fogja segíteni a vétó áttörését – ezzel újabb front nyílt a koalíción belül.
A törvény végül átment, de úgy, hogy szinte teljesen felzabálta a decemberi ülésszakot. Más javaslatoknak esélyük sem maradt a tárgyalásra.
A parlament előtt áll a negyedik Fico-kormány hat miniszterének leváltási kísérlete, valamint egy bizalmatlansági indítvány az egész kabinet ellen. Csakhogy a koalíció még az ülések megnyitására sem mindig képes, mert nem jelenik meg elég saját képviselője – ami önmagában is jelzi a belső széthúzást. A kormánypártok maguk sem tudják, eljutnak-e egyáltalán a szavazásig.
Miközben a Hlas és a Smer egymással hadakozik, Rudolf Huliak és csoportja politikailag megerősödött. A koalíció többsége rendkívül szűkös, Huliakék – mindössze három mandátummal és néhány informális szövetségessel – ma gyakorlatilag bármilyen törvényt meg tudnak akasztani, ha úgy akarják.
A Kmec körüli botrány tovább gyengíti a koalíciót. A Hlas időről időre felveti a kormány rekonstrukciójának lehetőségét, de a politológusok szerint ennek nincs valódi súlya. A párt kritikusnak mutatkozik, de érdemi konfliktust nem vállal. Ha a Hlas akár egyszer is az ellenzékkel szavazna, a koalíció összeomlana, ezt pedig nyilván nem engedhetik meg.
A belső konfliktusok legnagyobb politikai nyertese kétségtelenül Rudolf Huliak.
Miközben a Smer és a Hlas egymást marcangolják, Huliakék befolyása nő, és ma már a koalíciós vétójoghoz közeli helyzetben vannak. Az európai ügyekkel foglalkozó bizottság körüli vita tovább élezi az indulatokat.
A szakértők szerint a kormány bénultságának fő oka a koalíció instabilitása és káosza.
Reding Itell



