
LAMPESZÓDA
Hat év börtönt kért az ügyészség Matteo Salvinire
2024. szept. 16.
„Politikai per zajlik ellenem, a baloldal próbálkozása a kormány és a nemzeti határok védelméhez való jog támadására” – kommentálta az ügyészség döntését Matteo Salvin, Olaszország miniszterelnök-helyettese.
Salvini hangsúlyozta, hogy „egész Európa, beleértve a szocialista kormányokat, őrzi saját országhatárait, erősíti az ellenőrzést és a kiutasításokat”.
Matteo Salvinire, jelenlegi kormányfő-helyettesre, Palermo ügyészsége szombaton
hat év börtönbüntetést kért emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt.
Az eljárás azért indult három évvel ezelőtt az illetékes szicíliai bíróságon a Liga párt vezetője ellen, mert 2019-ben – belügyminiszterként – nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil hajó kikötését Lampedusán 147 emberrel a fedélzetén.
A vádemelést követően Matteo Salvini videó-üzenetet közölt közösségi oldalán, amelyben hangsúlyozta, azért állították bíróság elé, mert a baloldal úgy döntött, hogy
„az olasz határok védelme bűncselekmény”.
További tizenhárom oldalas védőiratot hozott nyilvánosságra vasárnap „Eljárás egy olasz polgár ellen” címmel, amelyben rekonstruálta a 2019 nyarán történteket.
A Liga október 18-án a palermói bíróság épületénél demonstrációt tart. Azon a napon tartja védőbeszédét Matteo Salvini ügyvédje. Az ítélet év vége előtt várható.
Forrás: MTI

Piros 7es
