RIA-RIA
Hozta a kötelezőt a női pólóválogatott
2024. jan. 8.
A magyar női vízilabda-válogatott 17-2-re legyőzte Horvátországot a Hollandiában zajló Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így a kvartett harmadik helyén végzett és készülhet a Csehország elleni nyolcaddöntőre.
Nem volt kérdés, hogy ki ennek a találkozónak az esélyese, ugyanis a magyar és horvát válogatott más ligában játszik, ezt pedig az eredmények is teljes mértékben bizonyítják.
Mindkét csapat két vereséggel kezdte a kontinenstornát, a mieink előbb 14-12-re kikaptak Görögországtól, majd a házigazda Hollandia diadalmaskodott ellenünk 14-11-re. A horvátok mindkét meccsükön hasonló teljesítményt nyújtottak, a hollandoktól 18, a görögöktől 17 góllal kaptak ki.
A két csapat a 2020-as és a 2022-es Európa-bajnokságon is összefutott, és egyik mérkőzésen sem volt kérdés, hogy ki hagyja el győztesen a medencét, bár két évvel ezelőtt mindössze 4 gól volt a különbség a két együttes között a félidőben.
Most ez a négygólos előny már az első negyedben kialakult, a horvátok nagyon nehezen tudták befejezni az akcióikat, de egyszer azért sikerült bevenniük a kapunkat. Mi viszont arra az egy találatra ötször válaszoltunk.
Sajnos az öröm mellett bosszankodhattunk is, mert előbb Magyari Aldát kellett lecserélni orrsérülés miatt, majd ugyanerre a sorsra jutott Gurisatti Gréta is, aki szemsérülés miatt vált harcképtelenné.
A folytatásra is megmaradt a magyar fölény, a második negyedben érintetlen maradt Neszmély Boglárka kapuja, mi viszont hatszor is eredményesek voltunk, így 11-1-gyel mehettünk el a rövid pihenőre.
A második félidőre mindkét gárda visszavett a tempóból, így a közönség már jóval kevesebb találatot láthatott, ez a feljavuló horvát védekezésnek is köszönhető volt. A magyar válogatott a harmadik és a negyedik negyedben is háromszor villant meg, így bár nem lőttünk annyi gólt, mint a riválisok, de így is magabiztos győzelmet arattunk.
A 17-2-es siker ezúttal a csoport harmadik helyéhez volt elég, így nem lesz lehetőségünk pihenni, hétfő este jön az újabb összecsapás, ahol már a legjobb nyolc közé kerülés lesz a tét. Győzelem esetén egy újabb komoly rangadó vár a lányokra, Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének ugyanis az olaszok ellen kell majd kivívnia az elődöntőt.
Ennek a kvótaszerzés szempontjából van kiemelkedően nagy jelentősége, hiszen ezen az Eb-n mindössze egy ország válthatja meg a párizsi repülőjegyét, jelenleg csak a világbajnok hollandok és vb-döntős spanyolok rendelkeznek kvótával.
(Nyitókép: MVLSZ/Kovács Anikó)
Demeter Nikolas



