A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Images

Hrubík Béla: Bűn és tűnődés! 2023. dec. 11.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Azt, hogy a keresztény gyökereinket, kultúránkat, és szokásainkat lassan, de biztosan kivezetik Európából, már nemcsak fikció, hanem tény. Mint ahogyan az is, hogy a német ,,willkommenskultur” olyan károkat okozott az egész kontinensnek, és az itt élő, keresztény kultúrájához ragaszkodó népnek, ami visszafordíthatatlan.

Csak idő kérdése lesz, amikor a többszázéves hagyománnyal bíró karácsonyi énekek, és dallamok után, (mint azt idén Németországban már megtették), az ünnepkörhöz kapcsolódó árukat, díszeket, vásárlókat, és a hagyományos ételeket is kivezetik majd a karácsonyi forgatagokból, vásárokból, pusztán azért, hogy ne sértsük vele az ide bevándorolt, hazájukat elhagyó (de velünk ellentétben, vallásukat nem megtagadó) migráns tömegek érzékenységét.

Itt is érvényes lesz az a mondás, hogy adj szállást az idegennek, és kiver a házadból! Hiába próbálta tisztára mosni, és vasalni a szennyest az egykori német kancellár, ,, Andzsela Mérkell“, a befogadáskultúra első hullámának számvetése után, azzal az ismert szlogennel, hogy ,,wir schaffen das”, azaz megcsináltuk, a tények, egészen mást mutatnak. Nemcsak Németországban, de egész Nyugat-Európában. A papok ellen elkövetett gyilkosságok, erőszak, a keresztény templomok feldúlása, meggyalázása, és sok esetben fegyújtása, mint anno Párizsban a Notre- Dame székesegyházé, csak a kezdet, mely napjainkig folyatódik, minden következmény nélkül.

A törvény, mely teljes szigorral lecsap, láthatóan csak az őslakosokra vonatkozik. Az idegenekre nem. E kettős mérce, már szemmel láthagóan utolérhető a nyugat-európai iGazság (ki)szolgáltatásban.

Látni azt, ahogyan a bevándorolt, menedéket kérő és kapó, és az adóinkból kitűnően élősködő muzulmán horda, örömtáncot lejt az utcákon, egy-egy templom lángba borulása kapcsán, mely nemcsak ijesztő, de mélyen elgondolkodtató is, hiszen ez a kép, a jövő generáció lelkébe ég bele. Röviddel a Notre-Dame 2019-es felgyújtása után - melyet azóta sem vizsgáltak ki ( mert, hogy nem egy eldobott cigaretta okozta, az biztos) pedig a megosztott videón jól látható volt, hogy nem Quasimodo szelleme rohangált a tető lángba borulása előtt a szekesegyház folyosóján fehér lepelben - a kelet-franciaországi Nantes XVI. századi gótikus székesegyházában is tűz ütött ki. A Szent Péter és Szent Pál-katedrálisban található több műalkotást, így a nagy orgonát és a homlokzat festett üvegablakait is tönkretette a tűzvész.

Mint az később kiderült, a gyanú, egy a templomban lakó, oda befogadott ruandai migránsra terelődött, akinek nem akarták megadni a menekült státuszt. Így bosszúból felgyújtotta, a neki szállást adó templomot. Igazi jótett. Ez persze, csak a jéghegy csúcsa. Miközben az Európai Bizotság folyamatosan, véget nem érő jogállamisági eljárásokkal vegzálja Magyarországot és Lengyelországot (ez utóbbinál már elérte amit akart, a kormányváltást) az állítólagos bírósági reformok hiánya miatt, mely számukra nem tetsző, mert igazságot, és nem gazságot próbál szolgáltatni, Nyugat-Európában a bíróságok bicskanyitogató ítéleteket hoznak az európai őslakosok kárára. Legutóbb, óriási felháborodást keltett Németországban, hogy a bíróság nem ítélte, letöltendő fegyházbüntetésre azokat a migránsokat,

akik megerőszakoltak egy 15 éves lányt. 2020 szeptemberében egy fiatal férfiakból álló kilencfős banda csoportosan támadott meg egy parkban egy ittas, a születésnapi bulijából hazafelé tartó, akkor 15 éves lányt, és az ügyben most született ítélet, ha ez annak nevezhető.

A védtelen áldozatot órákig kínozták, egymás után legalább kilencen vetették rá magukat. Azzal érveltek az őket védő, pénzzel kitömött, gennyes Soros ügyvédek, hogy a férfiak nem ismerték fel, hogy az ittas lány ellenkezett, valamint, hogy hajtotta őket a tesztoszteron. Kiderült az is, hogy a vádlottak egyike sem bánta meg a tettét. Vajon, ha a lány családtagjai közül, az ítélet meghozatala után, valaki jól szájon vágja a bírót, vajon efogadná-e azt az érvelést a bíróság, hogy a családtag dühében elvakult, és nem látta meg, hogy éppen a bíró van a keze ügyében?

De nincs ez másképpen Franciaországban sem. Mint ismert, 2020. október 16-án, a franciaországi Conflans-Sainte-Honorineban, bestiálisan végezték ki a francia tanárt, Samuel Paty-t. A 18 éves, csecsen származású Abdoullakh Anzorov „Allah akbar” kiáltással meggyilkolta és lefejezte a 47 éves, Samuel Paty középiskolai történelem–földrajz szakos tanárt, mert a szólásszabadságról szóló tanóráján Mohamed prófétáról készült Charlie Hebdo-karikatúrát mutatott be.

A csecsen elkövetőt még akkor lelőtték a rendőrök, de Abdullah Anzorov holttestét a rokonai Törökországon keresztül a hazájába szállították, és ott helyezték örök nyugalomra. A helyiek videót is megosztottak a temetésről. Ám a muzulmán világ, az esethez való hozzáállása is bizonyítja, hogy a francia tanárt lefejező terroristáról, utcát neveztek el Csecsenföldön. És ezek a történetek, csak egyek, a sok ezer közül, melyeket sorra, az itt élő fehér európai emberek ellenében, az igazság(ki)szolgáltatást megcsúfolva hoznak meg az ,,új“ európai lakosok irányában érzékenyített bíróságok. Az új euópai jogrend útja, mely a Soros-klán támogatását élvezve, a gyilkosok és a bőnözők oldalán áll, az őslakos, fehér, keresztény európai áldozatok síremlékeivel és keresztjeivel van kikövezve.

Ha ennek nem vetünk véget, akkor hamarosan a dinoszauruszok, és az amerikai indiánok sorsára jutunk. Egyre több országban (legutóbb Észak-Íroszágban)jöttek rá , hogy mit is szabadított ránk a ,,wilkommwennskultur“.

Egyre több országban, az őslakosok veszik a kezükbe a dolgok jogorvoslását. Ha a törvény nem képes megvédeni minket, akkor sajnos ezt magunknak kell megtenni, mely előre láthatóan anarchiához vezet majd, mely akár káoszba is taszíthatja ezt a szebb időket is megélt, vén kontinenst, mely nemcsak a kultúra, a vallás, és a tudományok bölcsője volt egykoron, hanem a világ vezetője és példaképe is.

Annál szomorúbb, hogy ezt a vezetői státuszt adta el, cserélte le szolgai módon, az európai vezetői elitünk, akik a világcsendőr szerepében tetszelgő, Egyesült Államok kesztyűsbábjaivá züllesztették önmagukat, és az egész civilizált Európát. Néhány csatát, már elvesztettünk, de a háborút, még nem! A várakozás ideje, Ádvent van. A csodára azonban manapság hiába várunk. A napkeleti bölcseket elfújta a szél. A csodáért, magunknak is tenni kell valamit. Nem is keveset.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!