ZSÍR

Ismerd meg Lavotta János történetét! 2024. szept. 11.

Lavotta János már pöttöm korában tündéreknek hegedült. Mosolygott mindenki, aki látta, hallotta. 

Utolsó harmadába lépett a XVIII. század, amikor a kilenc éves kisfiú elvesztette édesanyját. Apja a gyászév után új asszonyt vitt a házhoz, egy mesebeli gonosz mostohát. A szomorú kisfiú a valóság elől a zenébe menekült.

Egy évtizedig bírta a rideg szeretetlenséget, majd beállt katonának. Apja megkereste, Bécsbe vitte, zeneiskolába íratta. Egy év múlva már felállva tapsolt neki a zenére kényes bécsi közönség. Hercegi palotákba, fényűző estélyekre hívták muzsikálni. Bécsben tanult meg társaságban viselkedni, mulatni, szeretni. Élni...

Bécsből Pestre ment és igen hamar nevet szerzett magának ott is. Nem volt más, aki a sírva vigadó szép magyar zenéket olyan érzelmesen, perzselően játszotta volna Stradivari hegedűjén mint ő. Számos népdalt feldolgozott, megzenésítette Csokonai verseit. Már nem csak Bécsben, de Pesten is csak róla beszéltek. Ha valahol fellépett, virágokat szórtak lábai elé, sorra kapta a szerelmes leveleket.

Volt színtársulatoknál karnagy, volt nemesi udvarházakban zenetanár. Csak amit keresett, az folyt ki mindig a kezei közül. Elköltötte mind. Szórakozásra, kártyára, italra, nőkre...

Az érzelmeinek nem tudott parancsolni. Orczy László intézőjét a féltékenységtől fűtve egy hegedűvel verte fejbe. Zichy Károly a fiait bízta rá, de Lavotta tisztes zenetanítás mellett vagy helyett ivásból és csajozásból adott leckéket az érdeklődő grófpalántáknak. 

Kalandot kalandra halmozott. Szépasszonyok ablaka alatt adott szerenádot. Az abaúj-zempléni nagyurak birtokán boroshordókkal gurigázott. Hamar kiadták az útját mindenhonnan. Ahol nem kötöttek útilaput a talpára, ott maga mondott fel.

Vándorlásai alatt két hű társa volt. A fonottkorsó és a hegedű. Fáradtan, betegen került Tállyára, régi cimborájánál húzta meg magát. Már zenével sem tudott fizetni, remegett a keze, nem bírta tartani a vonót.

1820 nyarán orvosságért ment a patikába, ott lett rosszul a magyar Orpheus. Nem lehetett rajta segíteni.

Lavotta Jánost Tállyán temették el. Felejthetetlenségét mutatja, hogy 100 évvel halála után sírja előtt tisztelegtek az ország jeles művészei, összegyűlt a környék apraja-nagyja, közösen emlékeztek a pusztafödémesi fiúra, kinek szívében soha nem hallgatott el a muzsika.

Forrás: Felvidéki mesemondó Facebook-oldala