
LESZ, LESZ, LESZ
Kis lépés is több a semminél!
2024. febr. 26.


A tavalyi év folymán a P7 is beszámolt arról a sajnálatos tényről, hogy a komáromszentpéteri Zichy-örökség nem nagyon foglalkoztatta a település mindenkori menedzsmentjét. Az enyészetnek indult egykori grófi kastély, majd megyeház búsan mered magányában.
Na, nem történt isteni csoda vagy varázsütés. Valami pozitív mozgolódás viszont érzékelhető. Nemrégiben magasnyomású gőztisztításnak vetették alá a Zichy-kriptát és a település főterén is megjelent egy impozáns alkotás. A helyi kovácsmester, András Péter, aki egyben ötletgazda is, gondolt egy nagyot, majd ki is vitelezte azt. A falu címerét készítette el.
A fémből alkotott mű kerete a földgömböt szimbolizálja, a benne található kilencágú grófi korona pedig a Zichy-családra utal. A két kulcs Máté evangéliumára vezethető vissza: Jézus megígéri, hogy a Mennyország kulcsait Péternek adja, és őt rendeli az egyház vezetésére, a nép gondozására.
Az elkészült alkotás kimondottan szép és esztétikus, főleg esti-éjszakai megvilágításban. Most már csak arra leszünk kíváncsiak, milyen sorsot szánnak az omladozó grófi rezidenciának. Akadhat a talonban Nyitra megyében olyan értékmentő képviselő, aki szaktudásával és tapasztalatával besegíthetne.
Annyi bizonyos, hogy a valamikori ünnepélyes ceremóniát, az átadót szívesen levezényelné...
Holecz Attila
Nyitókép: Komáromszentpéter község Facebook-oldala

Meddig marad a romos romantika?
Adott egy település a Komáromi járásban, a székhelytől 15 kilométernyire. Kossányi- és Zichy-örökségekről mesél a történelem.

Piros 7es


