
AMMARHA!
Kitörölnék az anya szót a hollandok a nyilvántartásból
2024. márc. 4.


Egészen szürreálisak a Hollandiából érkező legújabb hírek: a holland ügyvivő kormány a népesség-nyilvántartásban az anya szót a „szülő, akitől a gyermek született” kifejezéssel kívánja helyettesíteni. A gendersemleges kifejezésre való áttérésre vonatkozó javaslatot egy átfogó módosító indítványban terjesztették a parlament elé a hatályos törvények több más tervezett kiigazításával együtt.
„Óriási erővel igyekszik átvenni az uralmat a Woke-mozgalom a nyugati közbeszéd felett” – mutatott rá Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ igazgató-helyettese a The Heritage Foundation és az Alapjogokért Központ közös, genderveszélyről szóló washingtoni konferenciáján. A törvényjavaslat indoklása szerint – amelyet az NlTimes hírportál idézett hétfőn – a változtatás az anyakönyvi rendelet 2022-től érvényes korábbi kiigazításából következik. Akkor a kormány kivételt fogalmazott meg a gyermeket vállalók közül azok számára, akik még rendelkeznek a nő biológiai jellemzőivel, de már jogilag férfiként jegyezték be őket.
Az ő esetükben az anyakönyvi kivonatban az anya szó helyett „a szülő, akitől a gyermek született” kifejezés szerepel. A kormány most úgy véli, hogy a személyi nyilvántartásról szóló törvényben is ezt a gendersemleges terminológiát kell használni.
Hugo de Jonge belügyminiszter, a Kereszténydemokrata Tömörülés politikusa a törvényjavaslatról szóló hivatalos tanácskozáson azt mondta: „nem számít arra, hogy a törvényjavaslat sok vitához vezet” a parlamentben.
A konzervatív Református Politikai Párt képviselője, Andre Flach nyilatkozatában jelezte, hogy a kormány egy közös javaslatban rejt el „egy rendkívül érzékeny módosítást” úgy, hogy más módosításokkal együtt nyújtja be. A képviselő szerint három évvel ezelőtt a kabinet még úgy vélekedett, hogy az anya és apa megjelölések eltörlése nem kívánatos, mert sok szülő fontosnak tartja az anya jogi értelmezését, most pedig mindenki számára el akarják távolítani a megnevezést, miközben egy kis csoport számára már van megoldás.
mandiner.hu.

Piros 7es


