
AMMARHA!
Klímaelmebetegek cirkuszoltak az elektromos Formula-E berlini futamának rajtja előtt
2023. ápr. 25.
A klímahisztikéző németektől láttunk már néhány hajmeresztő hülyeséget, elég csak a festményrongálásokra vagy egy autószalonban önmaguk padlóra ragasztására gondolnunk, de amit az elektromos Formula-E berlini futamának rajtja előtt véghez vittek, túl megy a józan ész határán.
A tisztán elektromos hajtású együléses Formula-E sorozatot a korszellem hívta életre, amikor is a motorsportok karbonsemlegességét követelték a rajongók, illetve idővel az autógyárak is. Ma a széria a kilencedik szezonját futja, a versenyautók pedig már a 3. generációt képviselik, összesen 600 kW teljesítményű hajtáslánccal, melyből 250 kW-ot a fékenergiából nyernek, a kocsik sebessége pedig eléri a 320 km/h-t.
A Formula-E-ről tehát elmondható, hogy egy valóban környezetbarát, a technológia fejlődését előmozdító versenyszériáról van szó, hiszen az első generációs versenygépeg csúcssebessége még csak 225 km/h volt, az akkumulátorok pedig csak a versenytáv feléig bírták, így féltávnál autót kellett cserélniük a versenyzőknek.
A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a vasárnap Berlinben megrendezett futamon közvetlenül
a rajt előtt magát az aszfalthoz rögzíteni kívánó hat elmebeteg a még csak véletlenül sincs tisztában azzal, mi ellen vagy miért is küzd valójában.
A német Bild kiderítette, hogy mivel indokolták a klímaelmebetegek az akciójukat:
Egy idős asszony a tempelhofi bérlakásában egész télen fagyoskodik a következő villanyszámlától rettegve. Erre néhány méterrel odébb midnen másodpecben értékes energia tömkelege vész el ujjongás közepette. Lehet örülni annak, hogy itt e-autók száguldanak, de a matek akkor sem jön ki.
A képmutató klímaaktivisták öngyilkos vállalkozása előtt értetlenül állnak a sorozat versenyzői is. Jean-Eric Vergne, a korábbi Formula 1-es pilóta szerint érthetetlen, ami történt, hiszen tulajdonképpen egy platforomt képviselnek a tüntetőkkel, mivel egy elektromos meghajtású versenysorozatot szabotáltak.
Hasonlóan vélekedett Antonio Félix da Costa is:
Ugyanazért a célért küzdünk, nem? Nem igazán értem, mivel próbálkoztak épp nálunk. Nincs még egy kategória a motorsport világában, ahol értelmetlenebb lett volna ilyesmit művelni.
Szerencsére a szervezők észnél voltak, és még azelőtt eltávolították a klímaelmebetegeket a rajtrácsról, mielőtt tragédia történt volna.
Forrás: Index, P7
Nyitókép: Getty Images
When the environment protesters wanted to prove a point last in Formula 1 British GP Silverstone 2022, it was understandable because F1 cars uses petrol engines also their ahh was saved by Zhou Crash , but WTF they want to protest in Formula E ? pic.twitter.com/jEfJanVF1M
— ahmed baokbah 🇸🇦🏎✈️ (@ahmed_baokbah) April 23, 2023
