CINK
Légijárat lesz Pozsony és Kassa között, R7-es gyorsforgalmi út még mindig nem
2025. okt. 16.
November 21-én új korszak köszönt Szlovákiára: Pozsony és Kassa között újra lesz közvetlen összeköttetés. Nem, nem az R7-es autópálya készült el – az továbbra is a térképek és sajtótájékoztatók legendás lénye marad. Hanem repülőjárat. A Wizz Air gépe hajnali 6:30-kor száll fel, hogy a levegőben pótolja azt, amit a földön húsz éve nem sikerül: egy normális útvonalat a két város között.
A nagy bejelentést Robert Fico miniszterelnök tette, elégedetten konstatálva, hogy „végre sikerült”. A járat ötlete még 2016-ból származik, de akkoriban – ahogy mondta – „a közlekedési miniszternek mások voltak a prioritásai”. Most viszont a megfelelő ember ül a megfelelő székben: Jozef Ráž, aki Fico kérésére mindent megtett azért, hogy a pozsonyiak újra repülhessenek Kassára. Mert vezetni ugye nem lehet – legalábbis autópályán semmiképp.
Fico arról is beszélt, hogy Európában két dolog akadályozza a fejlődést: a közbeszerzés és a nem hatékony politikai rendszerek (hát, izééé, mennyivel egyszerűbb lenne csak úgy kiutalni valamelyik havernak...). A miniszterelnök azonban optimista: szerinte jó döntés volt anno megakadályozni a repülőtér privatizálását, és bár a 2019-es 2,3 milliós utasszámot még nem érték el, a cél közel van.
Ráž miniszter hozzátette, hogy a járat újraindításához az Európai Bizottságnál engedélyeztetni kellett a közérdekű szolgáltatás beindítását és kiválasztani az üzemeltető társaságot. „Senki sem gondolta, hogy a járatindításnak ilyen sokrétű hatása lesz” – szögezte le Ráž. Ugyanis a Wizz Air további négy repülőgépet telepített Pozsonyba, és 21 újabb helyszín érhető el a szlovák fővárosból.
Így hát miközben az R7-es autópálya még mindig a jövő ködébe vész, a szlovák közlekedéspolitika most a felhők között keres megoldást. Lehet, hogy ez az egyetlen út, ami nem kátyús.
Nyitókép: Topky.sk
Rudenz Ulrich



