
AMMARHA!
Leváltotta az államfő Lucia Kurilovskát, a rendőrakadémia rektorát
2023. ápr. 22.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök leváltotta Lucia Kurilovskát, a rendőrakadémia rektorát. Strižinec, az államfő szóvivője hozzátette, az elnök asszony pénteken döntött a rektor leváltásáról, és a hét folyamán személyesen tájékoztatta Kurilovskát a döntésről.
A szóvivő elmondta, az akadémia rektorának menesztéséhez a belügyminiszter javaslata szükséges. Az akadémiai szenátusnak ebben az esetben döntési joga nincs, csupán véleményt nyilváníthat" - magyarázta a szóvivő, és hozzátette, az államfőnek ebben az esetben az Alkotmány értelmében nincs más lehetősége. A baleset a rendőrakadémia hangárában történt, a kiképző egy elsőéves diáklányt lőtt meg véletlenül. A golyó a fiatal nő hátába fúródott, az esetet követően eszméleténél volt.
A TV Noviny úgy tudja, az egész amiatt történhetett, hogy egy éles töltény keveredett a vaktöltények közé. Egyelőre kérdés, hogy ez hogyan történhetett meg. A kiképzőt őrizetbe vették. A portál szerint az akadémia egyik legtapasztaltabb szakemberéről van szó.
A pozsonyi rendőrakadémia munkatársai teljes támogatásukról biztosították Kurilovát. Levélben kérték a köztársasági elnököt, hogy vizsgálja felül leváltásának okát, és ne fogadja el a belügyminiszter javaslatát. A rektort a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karának vezetősége és az egyetem akadémiai szenátusa is támogatja.
Tasr.sk,parameter.sk.
