
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Indul a kincskeresés a medvepiacon
2023. jan. 11.


A bizonytalan gazdasági környezetben olyan szektorokba érdemes befektetni, amelyeket erős készpénztermelő képesség jellemez, és amelyeknek a cégei osztalékot is hajlandók fizetni.
Írja Móra Máté a Világgazdaság hasábjain.
Hát, igen. Ez lenne minden fifikás befektető elsődleges célja. De vajon melyek ezen szektorok, és főleg melyek azok a cégek, amelyek ár-erték aránya immár (a hosszú tőzsdei lejtmenet nyomán) kellően "akciós". A cég mégis jól megy, hasznot termel, amin a nagyrészvényesek (a tulajdonosok) a kisrészvényesekkel is hajlandók osztozni. Ráadásul az osztalék mértéke is elég csábító az immár az éves 3-4 százalékos kuponhozamot (kamatot) kínáló, betonbiztos eurós és dolláros államkötvények konkurenciájában.
Na, ez a nem könnyű! Ezért vannak kutyautő, átlagos, jó, jobb, és guru szintű profi vagyonkezelők, portfóliómenedzserek. Meg a nagy befektetési cégeknél az őket segítő, mesterséges intelligenciát használó neuronhálozatos csodaszámítógépek.
De még nekik sem lesz könnyű dolguk az idén. Pláne az egyszerű, mezei magánporfólió-kezelőknek. Hiszen a tavalyi horror év után (számos, főleg technológiai világcég elvesztette értékének mintegy 70 százalékát) az idén sem lesz könnyű a részvénypiacokon értéket teremteni és pozitív teljesítményt elérni.
Az amerikai parketten sem, de az európai tőzsdéken végképp nem.
A nyugat-európai gazdaság ugyanis várhatóan 2023 első félében továbbra is recesszióban lesz.
Az európai részvénypiacokon az év elejétől ugyan tapasztalni már némi optimizmust (a tengeren túlon is), de a még mindig nagyon magas infláció miatt az Európai Központi Banknak további kamatemeléseket kell majd végrehajtania, hogy a pénzromlás visszatérjen az elfogadható toleranciasávba, ami törvényszerűen lefelé nyomja majd a kontinens tőzsdéit.
Az orosz–ukrán fronton sem várható, hogy a józan ész dominál majd, és békés úton rendeződik a konfliktus. Sőt, a legutóbb beharangozott 3 milliárdos amerikai légvédelmi és tüzérségi segítség, valamint az európai középhatalmak által beharangozott harckocsi- és modern tankszállítás az ukránoknak, szintén nem a béke irányába kifejtett igyekezetnek tűnik.
Az euró erejét a tavalyi masszív értékvesztést követően az olasz adósságválság tovább csökkentheti.
Az enyhe tél ugyan kedvez az európai tőzsdéknek, mivel az európai gázárak jelentősen visszaestek, azonban nem zárható ki, hogy a későbbiekben újra 100 euró felett lesz az árfolyam megawattóránként. Ami vélhetően masszív csődhullámot indítana el és negatívan befolyásolná a piaci hangulatot is.
Mit tehet egy ilyen helyzetben egy részvénybefektető? Tehetjük fel tehát a legfontosabb kérdést.
A szektorokat vizsgálva érdemes az olyan magas marzzsal és árazási erővel rendelkező szektorokba fektetni, mint az egészségügy.
Továbbá azon szegmensek profitálhatnak jobban ebben az időszakban, amelyeknek erős a cash flow termelő képességük.
Ilyen lehet a bankszektor, az alapvető fogyasztási termékek szektora és az energiaszektor.
Ezen belül pedig érdemes jól beágyazott, magas ratingű, azaz biztonságos és nem tulárazott cégek részvényeit vásárolni.
Érdemes továbbá megnézni az osztalék hozam mellett a cég részvényének szakértők által előrevetített növekedési potenciálját is.
Végül egy fontos tanács. A veszteséges időszakok, a piaci árkorrekciók, a tőzsdék szerves része. Érdemes az ilyen időszakban óvatosnak lenni. De egyes felkapott, ezért a belső értékéhez képest túlárazott részvényekhez ilyenkor kedvezményesen, úgymond jutányos áron juthatunk hozzá.
És, ha hiszunk abban, hogy a nagy világcégek továbbra is működni és gyarapodni fognak, akkor a következő bikapiacon akár nyerhetünk is. (A legutóbbi bikapiac mintegy tíz évig tartott.)
Befektetésre fel!

Králik Róbert


