
Ma fordíthat a Fradi az Olimpiakosz ellen 2024. febr. 22.
A Ferencváros múlt héten elvesztette a Konferencia-ligában 12 mérkőzésen át tartó veretlenségét, így a ma esti a hazai visszavágón egygólos hátrányból kell kiharcolnia a továbbjutást a görög Olimpiakosz ellen a nyolcaddöntőbe jutásért.
Dejan Stankovic vezetőedző szerint az Olimpiakosz elleni visszavágó maga lesz a nagybetűs meccs a Ferencváros labdarúgócsapata számára a Konferencia-ligában.
„Sokan az év mérkőzésének tartják, számomra inkább a pillanat meccse lesz. Ez lesz a meccs, a nagybetűs meccs. Mindenkit be akarok vonni, nemcsak a játékosokat, hanem a személyzetet és a közönséget is. Közösen fogunk kiállni, azt szeretném, hogy tényleg pokoli hangulat legyen a stadionban. Azt szeretném kérni, hogy az utolsó pillanatig mindenki higgyen a csapatban”
– fogalmazott a szerdai sajtótájékoztatón a szerb tréner.
Hozzátette, átbeszélték, min kell javítani.
„Eljöhet az a pillanat, amikor all int mondunk, és mindent egy lapra feltéve rohamozunk, de nem lehet így kezdeni. Persze a teljes erőbedobásra szükség lesz, viszont szervezett formában. Az első perctől a századikig nagy hittel kell futballoznunk” – mondta Stankovic.
A játékosok nevében Varga Barnabás arról beszélt, hogy sokat kivett belőlük a múlt heti mérkőzés, ezért jót tett a hétvégi bajnoki összecsapás elhalasztása, mert így frissebbek lesznek a visszavágón.
„Az 1-0 nem egy nagy előny, így hasonló játékot tudunk játszani, mint Pireuszban. Most is lesznek lehetőségeink, főleg hazai pályán”
– fogalmazott a válogatott csatár, aki vezeti a góllövőlistát az OTP Bank Ligában.
A Groupama Arénában ma 21 órakor kezdődő találkozót élőben közvetíti az M4 Sport és a Kossuth Rádió. A nyolcaddöntő sorsolását pénteken 13 órától rendezik.
hirado.hu
MTI/Illyés Tibor

Piros 7es
