
RIA-RIA
Marco Rossi: Kötelezőnek tartom a győzelmet
2023. jún. 19.


A szombati Montenegró elleni döntetlen után elárasztották a károgók a magyar labdarúgó-válogatott közösségi média oldalát, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A szurkolók jogos kritikáját Rossi is elismeri (részben), ám nem csak emiatt készül a három pont otthon tartására kedden a Litvánia elleni mérkőzésen.
Világos, hogy a holnapi meccset meg kell nyerni. Magam is kötelezőnek tartom ahhoz, hogy a nemzeti együttes egyenes ágon kijusson a kontinensviadalra. Ezt a találkozót attól függetlenül meg kell nyerni, hogy milyen stílusban játszik az ellenfél, de igyekszünk majd szépen is futballozni
– jelentette ki a válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi.
A mester úgy véli, jól felkészültek a keddi ellenfelükből, de nem lesz könnyű dolga a Szoboszlai Dominik vezette csapatnak:
Ellenük sem lesz egyszerű a meccs. Nem vagyunk sztárok, sok fiatallal dolgozunk, ezért ahhoz, hogy győzzünk, maximális erőbedobásra lesz szükség. Most is tiszteljük az ellenfelet, nem becsüljük le.
Rossi azt is elárulta, hogy a podgoricai meccshez képest három poszton tervez változtatást, de azt nem a gyenge teljesítménnyel, hanem a csapat frissítésével indokolta.
A magyar válogatott 2023-ban még nem kapott gólt, ám szombaton több ki nem kényszerített hibát is vétettek, ami koncentrációs zavarokra utal. A mester szerint viszont leginkább a támadók kiszolgálása hiányzott Montenegró ellen.
A litvánok elleni mérkőzést a Puskás Arénában rendezik kedden 20:45-kor.
Forrás: MTI
Nyitókép: Kovács Tamás

Piros 7es


