
ÍRIK A GÓL
Marco Rossi szerint bajnok lehet a DAC
2023. ápr. 24.
A magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi a 2017–2018-as idényben a Dunaszerdahely vezetőedzője volt. Az olasz mester jelenleg is a DAC nagy szurkolója, követi a sárga-kékek szereplését. A szlovák Sport napilap a holnapi, Nagyszombat elleni rangadó előtt beszélt az 58 éves szakemberrel. Írja a nemzetisport.hu.
„Jó esélye van a DAC-nak arra, hogy nagy dolgot érjen el. Természetesen még következik a Slovan elleni találkozó. Ha győz, vagy döntetlent ér el a Dunaszerdahely, akkor úgy gondolom, szinte biztos, hogy megszerzi a bajnoki címet. De ne felejtsük el, hogy ezen kívül még négy nehéz meccs vár a csapatra. Rögtön a vasárnapi is nagyon kemény lesz. Tudjuk, hogy a Spartak mindig jó meccseket játszik a sárga-kékekkel, főleg hazai pályán. Nagyszombatban nagyon nehéz lesz három pontot szerezni” – mondta el a szlovák sportlapnak Marco Rossi.
A magyar szövetségi kapitány felidézte, hogy legutóbb a februári, 1–1-re végződött DAC–Slovan találkozón látta élőben játszani korábbi együttesét.
„A pozsonyiak akkor kimagaslottak a mezőnyből. Jelenleg eltűnt ez a távolság a két csapat között. A következő egymás elleni mérkőzésen minden megtörténhet. A DAC-nak három pont előnye van, ám nagyon fontos lesz, hogy főleg idegenben ne veszítsen pontokat. Sokatmondó lesz a hétvégi nagyszombati meccs.”
Az interjúban Marco Rossi beszélt a DAC magyar válogatottjáról, Kalmár Zsoltról is.
„Többször volt sérült, de jelenleg már százszázalékos állapotban van. Tudtam, hogy tavaly novemberben még nem állt teljesen készen, ennek ellenére meghívtam őt a keretbe. Ő a csapatunk nagyon fontos tagja, a hozzáállásával, a körülötte lévő jó közeg kialakításával.”
Marco Rossi úgy érzi, az idény végére megszületik a DAC első szlovák bajnoki címe. „Eljött az idő, hogy bajnok legyen a DAC. Egyelőre nagyon jól alakul a csapat idénye.”
