
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Megérkezett a 11. szankciós csomag, épp csak az oroszokat nem bünteti
2023. máj. 10.
Az Európai Unió vezetőinek nem elég, hogy egy éve Oroszország megbüntetése címén a saját polgárainak érdekeivel szemben cselekszik, most egy újabb szankciós csomagot fogadott el, mely ráadásul nem is a háborús agresszor ellen irányul.
Ha eddig bárkiben is maradtak kétségek arról, hogy az EU vezetősége egy kicsit is gondolkodik, mostantól biztos lehet ennek az ellenkezőjében. Brüsszel döntése értelmében ugyanis
mostantól már nem csak Oroszországra vetnek ki szankciókat, hanem olyan államokra is, amelyekről feltételezik, hogy aktívan segítik az orosz fegyveres erőket Ukrajna ellen – ez alatt pedig Kínát értik.
A Financial Times értesülései szerint a szankciós listára kínai olyan techválalatok kerültek, melyek félvezetőkkel láthatják el Oroszországot. Brüsszel azzal érvelt a kínai cégek ellen bevezetett szankciók kapcsán, hogy
csupán a kiskapukat szerették volna bezárni, hogy érvényesíteni tudják a korábbi tíz csomagot.
Érdemes megjegyezni, hogy a most szankcionált vállalatok közül korábban többet is tiltólistára helyezett az USA, melyek valójában az Egyesült Államok hasonló cégeinek jelentenek konkurenciát a világpiacon.
A fentiekből pedig világosan körvonalazódik Washington azon törekvése, hogy egyfajta gazdasági karanténba helyezze Oroszországot és Kínát, valamint az EU-t is vazallusi szinten tartsa, lévén a Covid-járvány kitörését követően épp a távol-keleti óriás vált az unió elsődleges kereskedelmi partnerévé, amit értelemszerűen nem tolerálhatott az USA.
Hogy a 11. szankciós csomagnak milyen lesz a hatása, könnyű megjósolni: semmilyen.
Ahogy azt az előző tíznél is láttuk, Oroszország röhögve kijátszotta harmadik fél bevonásával a szankciókat (India kereskedelme 310%-kall, Törökországé 198%-kal növekedett), hogy az által kitermelt földgázt és kőolajat az európai piacra juttassa, de példának okáért Németország, Belgium vagy Hollandia is jelentősen növelte kereskedelmét a háborús agresszorral.
Így aztán tényleg sok értelme van az egész cirkusznak.
Azt meg már tényleg csak halkan jegyezzük meg, hogy nemrégiben azt is elkotyogták, hogy Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök és közvetlen munkatársai személyesen részt vettek az egyes szankciócsomagok tartalmának megszövegezésében.
Nyitókép: hirado.hu
