SZOBORPARK

Mi köze egy román gázórának az Ipoly hídjához? 2022. ápr. 21.

Szétröhögte magát az internet népe a minap, amikor megjelent a hír, miszerint egy román településen a bevezetett gázvezeték első gázóráját öt pap szentelte fel vagy áldotta meg, és számtalan polgármesterrel a gázóra dobozát körbeölelő román trikolór ünnepélyes átvágásával indítottak szabad áramlást a színtelen és szagtalan energiaforrásnak. Bravó!

Aztán rá pár napra jön az ünnepélyes alapkőletétel a drégelypalánki Ipoly-hidunk esetében, ahol úgy vonult fel a felvidéki politika színe-java (java???), hogy egymást lökdösték ki a kamera látószögéből, csak, hogy ott viríthassanak az esti híradókban, miszerint ŐK AZOK, akiknek az újabb fantasztikus beruházást köszönhetjük. Erre mondaná (és mondja is) traktoros Józsi és Ivó cimborája (nomen est omen), hogy 

„More! Ezek tegnap még azt se tudták, hogy van Ipolyunk, most meg itt rontják a levegőt!“

Sokszor elgondolkodom azon, hogy amikor a vidék embere a saját szellemi kútfőjéből fejleszti a szülőföldjét, azzal kel és fekszik, hogy mit s hogyan lehetne még rendbe hozni, hogy élhetőbb világot teremtsen a közösségének, akkor erről mit sejthetnek a tőle fényévekre lévő politikusok? Amikor pályázati szakemberek álmatlan hajnalaikon azon gondolkodnak a konyhában, hogy vajon centre pontosan sikerült-e elszámolniuk a Mindenható Hatóságoknak a támogatással, mert óriási felelősség terheli őket, vagy amikor az eldugott falvaink lakói beleszédülve nézik a kert végéből, hogy most akkor nekik is meg fog változni a zsákutcaéletük, akkor 

egy napszemüvegben feszítő politikus ebből mit érezhet át?

Mert csak akkor lenne joga a kamera előtt tolongani, ha ebből valamit is érezne, és akkor lenne joga villogni a Facebookon az őt előtérbe helyezett fotókon, ha előbb az ünneplő helyi vidékieket, a sárban-szélben építő egyszeri munkásembereket becsülné meg.

Ha én politikus lennék, nem a bárasztal feszített abroszánál kortyolgatnám a VIP-pezsgőt háttal a népnek, hanem vinnék egy tepsi rétest otthonról a helyi asszonyoknak meg egy láda sört a „zembereknek“, meg egy nagy virágcsokrot a hídépítést levezénylő menedzsernek, mert megérdemlik, ugyanis ők harcolták ki maguknak a saját jólétüket és abból a potyaleső politikustömegből a nagy részének tényleg semmi, de semmi köze a helyi törekvések sikereihez. Tisztelet a kivételeknek!

Szóval hagyjátok a jó népet dolgozni, SPORTSZELETES CSÁVÓK, 

addig jó, amíg nem akartok a népen segíteni, mert azzal már van tapasztalat az elmúlt harmincplusz évben.

Ha meg megérzitek a levegőben, hogy valahol valakik vérrel-verejtékkel létrehoztak valamit, ne repüljetek rá a sikerükre, mint haszontalan muslincák a demizson szájára, hanem gondolkozzatok el azon, hogy a „munkátokkal“ hova is jutott a felvidéki magyar.

Hofi mondta anno: akinek nem inge ne vegye magára, de azért most nagyon sokan öltözködjenek fel!

Szegény Felvidék, még jó, hogy nem vagy árva, van egy Anyaországod!

Papp Sándor

Borítókép: COMSTOCK/THINKSTOCK