
ÍRIK A GÓL
Nem játszhatnak Győrben a dunaszerdhelyi kézisek, ezért nem indulnak el az európai kupasorozatokban
2023. aug. 2.


Érthetetlen döntések sorozatával lehetetlen helyzetbe hozta az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a dunaszerdahelyi HC DAC kézilabdacsapatot, akik az elégtelen hazai infrastruktúra helyett Győrben szerették volna lejátszani a nemzetközi hazai mérkőzéseiket.
A HC DAC szerdai sajtótájékoztatóján Horváth Zoltán klubelnök elmondta, infrastrukturális gondokkal küzdenek, ezért kérték azt EHF-et, hogy a második számú kupasorozat, az Európa-liga helyett az Európa-kupában indulhassanak, de erre nem kaptak lehetőséget.
A következő kérésük az volt, hogy az Európa-liga-selejtezőt saját csarnokukban, Dunaszerdahelyen rendezhessék,
továbbjutás esetén pedig Győrben játszhassanak, de minden igényükre elutasító válasz érkezett.
A harmadik számú kupasorozatban így a Slovan Duslo Sala és az MKS Iuventa
Michalovce képviseli az országot, az Európa-ligában pedig nem lesz szlovák csapat.
A HC DAC tavasszal – fennállása során először – megnyerte a szlovák, valamint a cseh-szlovák közös bajnokságot, a MOL Extraligát is. Horváth úgy fogalmazott: nagyon bízik benne, hogy a következő szezon eredményei feljogosítják őket, hogy jövő ősszel visszatérjenek a nemzetközi porondra.
Cseszd meg, EHF!
Forrás: MTI, P7
Nyitókép: TASR

Tell Vilmos


