AMMARHA!

NONKONFORM, könyvek a jövőről: Milyen a hazafias kapitalizmus? 2023. ápr. 1.

Böszörményi-Nagy Gergely Nonkonform című könyve több olyan kötetet foglal össze, amely megtöri a liberális és globalista tézisek alapjait. A világ értelmezésében a tudomány is segítségünkre van. Olyan tudományterületeket hoz példaként, amelyekről hiába hisszük, hogy nem gyakorolnak hatást a politikán keresztül az életünkre, mégis teszik. A konformista világkép elhatárolja az embert a természettől, nem tekinti a természet láncszemének.

Ez Böszörményi-Nagy szerint az alap tévedése a konformista világképnek. Továbbá a konformisták hiszik, hogy felvilágosult ember nem hihet Istenben. Mi konzervatívok, hisszük, hogy tévednek, és ha tévednek, egy nemzeti közösségnek sok előnye származik a nonkonformizmusból. Nézzük az egyik könyvet, amit a Nonkonform górcső alá vett.

Mircea Raianu: Tata. The Global Corporation That Built Indian Capitalism. Harvard University Press, 2021

Ha a demokrácia nem csak liberális lehet, akkor kapitalizmusból sem csak nyugati létezik. Egy román történész elsőként dolgozta fel a világ egyik legsikeresebb vállalatcsoportja, az indiai Tata sikertörténetét. A tanulság? Üzleti és nemzeti érdek nagyon is erősíthetik egymást.

A Tata története egyet jelent a modern India megszületésével.

A cégcsoportot akkor alapították, amikor a kontinensnyi ország még a brit gyarmatbirodalom részeként élte mindennapjait. Ópium-, és textilkereskedelemmel kezdték, ma a sóbányászattól a számítógépes szoftveren át az autógyártásig (ma már ők a Jaguar Land Rover tulajdonosai) mindenben meghatározó globális szereplők — odahaza pedig a Brit Kelet-indiai Társaság óta az első és utolsó “állam az államban”. S hogy miért éri meg figyelni rájuk? Mert mindent egészen máshogy csinálnak, mint a nyugati nagyvállalatok, mégis legalább annyira sikeresek.

Kezdjük azzal, hogy a Tata alapítása óta végig családi tulajdonban maradt.

Ez olyan, mintha korunk amerikai sikercégeit, az Apple-t vagy a Google-t a Rockefeller vagy a Carnegie család hozta volna létre, azaz ha a nagy nyugati dinasztiák képesek lettek volna lépést tartani a politikai és technológiai folyamatokkal. Ez különösen nagy teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy a cég alapítói egy alacsony lélekszámú vallási kisebbség soraiból kerültek ki, és hogy 150 éves történetük alatt került sor több földrengésszerű politikai változásra, India függetlenségének 1947-es kikiáltásától az 1991-es piaci liberalizációig.

Ennél is fontosabb különlegesség, hogy a Tata mindenkori vezetői a cég üzleti stratégiáját szorosan egymásba fonták India nemzeti érdekeivel, és a társadalmi felelősségvállalásra nem PR-eszközként, hanem a versenyképesség megalapozójaként tekintettek. A Tata alapításától elképesztő összegeket költ az indiai tudástőke fejlesztésére, tudományos műhelyek és oktatási intézmények támogatására. Ez nem korlátozódik a mérnöki szakterületre, érinti a társadalomtudományi és kreatívipari ágazatokat is. Ahogy szerzőnk fogalmaz, “náluk a filantrópia egy intézményesült stratégiai eszköz, egyben a működés legitimációjának alapja”.

Nem csoda, hogy a szélsőbaloldali Jacobin magazin a könyv megjelenése kapcsán azon kesergett, hogy a Tata létezése “túlságosan jótékony hatással van a kapitalizmus imidzsére”.

Mi tehát a Tata sikerének titka? Raianu szerint a recept három fontos pontra bontható. Az első, hogy kezdettől aktívan dolgoztak a cég nemzetközi pénzügyi kapcsolatainak kialakításán, különösen a tágabb régió (Kína és Japán), később a Nyugat (főként az Egyesült Államok) üzleti szereplőivel. A második, hogy ragaszkodtak a vállalat működése szempontjából kritikus földterületek és természeti erőforrások tulajdonlásához, valamint a helyben kiemelkedő foglalkoztatói pozícióhoz (azaz társadalmi beágyazottsághoz). A harmadik, hogy mindig nyitottak maradtak a külföldi tudás, szakértelem bevonására az innovációban, és bátran kísérleteztek a megfelelő vállalatvezetési modell és belső politikák fejlesztésében.

Mit tanulhat mindebből Magyarország?

Azt, hogy konkrét és kézzelfogható eredményre vezet, ha az ország gazdasági teljesítményében meghatározó súlyú vállalatok hazai tulajdonba kerülnek. Ugyanakkor azt is, hogy a tulajdonszerzés önmagában még nem elegendő, a tudástőkébe való beruházás, a szellemi hátország utánpótlásába való rendszerszintű befektetés, valamint az innovációs képesség, a nemzetközi összevetésben is versenyképes teljesítmény alapjainak megteremtése szintén nélkülözhetetlen a sikerhez.