A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Espana Vox PP

Összeállhat a spanyol jobboldal a szocikkal szemben 2023. aug. 8.

Szövetség - P7 Szövetség - P7

Lehetetlen helyzetbe kerültek a spanyol pártok a júliusi választásokat követően: miután nincs a parlamentben sem jobboldali, sem baloldali többség, bárkinek, aki kormányt akar alakítani, ki kell egyeznie a kis szeparatista pártok valamelyikével. A szocialista miniszterelnök, Pedro Sánchez ezt el is kezdte, a POLITICO szerint már tárgyal is a kormányalakításról a baszk és a katalán szeparatistákkal – ennek érdekében megszellőztették, hogy a jövőben esetleg majd kevesebb pénzt vonna el Madrid a gazdag Katalóniától, a baloldali Sumar párt pedig azt javasolta, hogy a parlamentben lehessen a spanyolon kívül baszkul, katalánul vagy Spanyolország bármely hivatalos nyelvén felszólalni.

A jobboldali Vox – amely hagyományosan ellenséges a szeparatista törekvésekkel, és Spanyolország szétverésének kísérletét látja a nemzeti önrendelkezési mozgalmakban – ezért arról döntött: 

nem leszünk akadálya a nemzetrombolás kormánya elkerülésének,

azaz a 33 voxos parlamenti képviselő hajlandó támogatni egy olyan kormányt, amellyel elkerülhető a szocialisták és a szeparatisták összefogása.

A POLITICO ezt úgy értelmezi, hogy a Vox feladta eddigi feltételét, mely szerint csak akkor hajlandó a kormányalakításban támogatni az egyetlen szóba jöhető alternatívát, a jobbközép Néppártot (PP), ha őket is beveszik a kormányba.

Miután a jelenlegi parlamenti mandátumeloszlás sem a jobboldali, sem a baloldali pártok számára nem teszi lehetővé a kormányalakítást (a jobbközép PP és a jobboldali Vox közösen 170, a balközép Spanyol Szocialista Munkáspárt és a baloldali Sumar közösen 152 mandátummal bírnak a 350 fős parlamentben), könnyen elképzelhető forgatókönyv egy újabb választás.



mandiner

Szövetség - P7 Szövetség - P7