A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
274558705 5324922454199346 1503310611561855259 n

Pekingből a Donbasszig repült az orosz faszán (trojka) 2022. febr. 22.

Véget ért a téli olimpia Kínában. A versenyeknek otthont adó létesítmények zömében általában vagy mindenhol műhó volt. A méregzöldek lehidaltak a hírtől, és még nem szedték össze magukat, sokkba vannak mint az olimpia. Az is sokba volt. 

Mondhatnánk „Sekszpíresen”: 

sok műhó, semmiért, de nem semmiért, mert a magyar olimpiai csapat kiemelkedően jól szerepelt. 

Persze nem volt ez mindig így. De ha akárhogy is szerepelt volna kicsi hazánk kicsi csapata, kicsit hizlalja a májamat, hogy olyan, a téli sportoknak kiemelkedő lehetőségekkel bíró országokat hagytunk magunk mögött, mint Szlovákia és Csehország. Nem tudom, ki hogy van vele, de Petőfiesen ezt a dolgot „tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem“. 

Nem leszek képmutató. Nem törtem magam agyon, és nem éreztem késztetést, hogy a világhálón hajlongva kötelezően gratuláljak a szlovák hokisok bronzérméhez, mert valahogyan nem láttam, hogy viszont kívántak volna minden jót az egyetlen aranyunkhoz. Mondjuk, nekem személy szerint nem is hiányzott. Semmi baj, csak gondoltam, nem lihegem ezt túl, attól függetlenül, hogy néztem a hokit, és tetszett is, amit láttam. 

Mondhatnám, hogy ugyanezen okból kifolyólag, nem gratuláltam a kínaiaknak, a hollandoknak, a németeknek, a kanadaiaknak és még az USA-beli barátaimnak sem. Ja! Ott nincsenek barátaim. Egyenlőre. A kínai sajtó az olimpia ideje alatt tele volt azzal a hírrel, hogy Ivan Korčok, Szlovákia külügyminisztere tiltakozásul az emberi jogok megsértése miatt  személyesen nem látogat el Kínába a világszintű sportesemény megnyitójára.

A hírre zuhanni kezdett a Jüan. Ja nem. 

Még a renitenda újságokban sem tettek erről említést. Két okból sem. Először is nem tudták értelmezni azt, hogy Ivan Korčok, másodszor meg azt, hogy Szlovákia. A vak lőtéri, meg az ugatós, bólogatós játék kutyát sem érdekelte, hogy nem volt ott. Több kínai lap, többek között a Csinhuanet, a Mingpaonyúvsz, a Zsetzsipao, és a Szingtao sem írt egyetlen szót sem erről. Nem baj. Az emberi jogok Kína által való megsértését egyébként én is elítélem, de ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, ez az olimpia helyszínének odaítélésekor nem számított, akkor nehogy már Ivan Korčok csóválja a kutyát, vagy vágja a falhoz a kőművest! 

Így legalább itthon okvetetlenkedhetett, hiszen mostanság az ukrán ügyek nemzetközi képviselőjévé nőtte ki magát. Szinte már haza jár Kijevbe, szervezi a slavkovi trojka hatalmas külpolitikai erőket felvonultató csapatát, de úgyis mondhatnánk, hogy ők mozgatják az oroszellenes faszánt. A reggeli kávéja mellé, naponta elismeri Ukrajna területi egységének sérthetetlenségét, nem is tudom miért. 

Üzenget, fenyeget, utasítgat, ki mit tegyen és mit nem. Ki kit ne bombázzon, és fogja vissza magát. 

Ezzel a szuverenitás szöveggel valami célja lehet, nem is értem, hogy miért. Tegnap azt üzente, hogy a Donbasszban azonnal hagyjanak fel a provokációkkal, mert hogy a politikai helyzet egyre fokozódik. Luhanszkot és Donyecket el is kezdték rögtön kiüríteni. Korčok szerint az ott élők, akik szinte kizárólag oroszok, természetesen szeparatisták, saját magukat lövik, hogy megtévesszék a közvéleményt. Meg egyébként is évek óta megsértik a nemzetközi jogot és a szomszédunk szuverenitását. Alighanem fogtömésbe kapta ezt a szót Korčok elvtárs, mert folyamatosan ez esik ki először a száján. Talán imponál neki, ahogyan a Zelenszkij nevű bohóc, akire rábízták az országot, kemény kézzel bánik a kisebbségeivel, köztük a magyarokkal, 

hiszen teljesen normális, hogy a 41 milliós ország fél, hogy a 120 ezres kárpátaljai magyarság beolvasztja őket. 

Pedig jobban tenné ha azoktól féltené, akik szétlopják, már ha van még mit. Miközben a szuverén Ukrajna szuverén oligarchái a háború első leheteltére úgy tűntek el szeretett országukból, mint az patkányok a süllyedő jachtról, Ukrajna Bölcs Jaroslav Érdemrenddel kitüntetett vezetése 70 évre emelte a katonai kötelezettségi szolgálatot. Nekik sajnos nincs hová és főleg miből elmenekülniük. Már látom is, ahogyan az ukrán kisnyugdíjasok a vodkafőző bódékból kihajtatva a fogprotéziseikkel dobálják az hátramenetben menekülő orosz tankokat, majd ezt követően az öklüket rázzák a MIG 29-es bombázókra, mint az albán légvédelem az olasz gépekre a II. világháborúban. Közben úgy néz ki a helyzet, hogy minden nyugati unszolás ellenére az oroszoknak eszük ágában sincs megtámadni az Ukrajnát. 

Megvárják, míg szétesik magától. 

Erre minden esély meg van, ha továbbra is így szolgáltatják ki az országukat az USA kényének-kedvének. Nem kell sokat várniuk. Elég ha az ország 60%-át kitevő orosz ajkú lakosság ezt így gondolja. Egyébként pedig azzal, hogy Oroszország ma elismerte a két szakadár köztársaság, Luhanszk és Donyeck függetlenségét, egy csapásra megoldódott a probléma zöme, hiszen így már az orosz csapatok nem csak az ukrán határon állnak, hanem a két független köztársaságén. 

Zelenszkij pedig, aki sajnos bohócként még megnevettette az embereket, nagyobb sikereket aratott, mint most elnökként, síri csendben, atomhatalma(sa)t álmodott, de felébresztették. Európa legszegényebb és legkorruptabb államának sok mindenre lenne szüksége, de atombombára biztosan nem. 

Talán békére, meg nyugalomra, legfőképpen önmagukkal szemben.


Hrubík Béla