RIA-RIA
Piros Zsombornak még várnia kell az első Grand Slam-főtáblás bemutatkozására, nem jött össze a bravúr
2023. jan. 12.
A 2017-es junior Australian Open-bajnok magyar teniszező 6:3 6:4-re kikapott Juncheng Shangtól az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének döntőjében, így végül nem jutott fel a torna főtáblájára.
Piros egész héten remekül teniszezett, az első fordulóban a francia Escoffiert, míg az előző körben az olasz Pellegrinót győzte le, de az utolsó meccsre elfogyott a lendülete.
A Marozsán Fábiánt és Fernando Verdascót legyőző Shang indította jobban a találkozót, 2:1-nél elvette Zsombi adogatását, majd szépen végigvitte a breakelőnyét, és 6-3-al behúzta az első szettet.
A második játszma sem indult jól magyar szempontból, Piros kétszer is elveszítette a szerváját, aminek köszönhetően már 4-0 állt az eredményjelzőn.
A világranglista 171. helyén álló magyar teniszező megpróbálta ledolgozni a hátrányát, de egy kicsit későn lendült bele a játékba, így a kínai 6:4-el le tudta zárni az összecsapást.
Pirosnak így még egy kicsit várnia kell élete első felnőtt GS-főtáblás szereplésére, a 17 éves Shangnak viszont ez már Ausztráliában megadatik. Az első körben a német Oscar Otte lesz majd az ellenfele.
Demeter Nikolas