CINK
Šimečka is halálos fenyegetéseket kapott
2024. máj. 17.


A Progresszív Szlovákia elnöke feljelentést tett a halálos fenyegetések miatt. Ma tett tanúvallomást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnél.
Šimečka közölte, hogy a halálos fenyegetések őt, a kislányát és partnerét célozták, és konkrét emberektől érkeztek. Hozzátette, hogy nem ez az első eset.
A liberális PS elnöke szerint az erőszak tovább fokozódik, ráadásul egyes politikusok tovább szítják az indulatokat, továbbra is támadnak és vádaskodnak. „Egy olyan időszakban, amikor a miniszterelnök még mindig a kórházban küzd a felépüléséért, az embereknek a megbékélés világos üzenetét kell hallaniuk tőlünk” – hangsúlyozta.
„Szeretném megismételni a felhívásomat. Legalább 100 nap nyugalomra van szükségünk, időre megbékéléshez és az új szabályok felállításához, el kell kerülnünk a támadásokat, a vádaskodásokat és minden ellentmondásos, elszabadult javaslatot. Ezt minden egyes politikus megteheti, aki őszintén törekszik a társadalom békéjére” – tette hozzá.
Romana Tabak Šimečkának: Most elégedett?
A Progresszív Szlovákia elnöke köpni-nyelni nem tudott.

Piros 7es


