CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Svédország a 20. század közepén etnikailag lényegében homogén társadalomnak számított. 2026. febr. 11.

Amikor a külföldiek az Egyesült Államok népességére gondolnak, akarva-akaratlanul is felsejlik előttük John F. Kennedy 1958-as könyvének a címe, amely a Bevándorlók nemzeteként (A Nation of Immigrants) írja le az USÁ-t. Valóban, a modern Amerika története szorosan összefonódik a migrációval, ami alapjaiban változtatta meg a terület demográfiai és politikai viszonyait, és ami mind a mai napig meghatározó téma az Egyesült Államok közéleti vitáiban – gondoljuk csak Donald Trump másodszori megválasztására, amiben nagy szerepe volt az illegális migrációnak.

Ugyanakkor ha az Atlanti-óceán másik partjára nézünk, az európai országok kapcsán legtöbbször még mindig azt gondoljuk, hogy homogén nemzetállamokról van szó. Bár megjelentek a bevándorlók, de ez még messze elmarad attól, hogy alapvető változásokról beszélhessünk, és az európai országok a „bevándorlók nemzeteivé” váljanak. Olyannyira, hogy legutóbb egy, a bevándorlással szemben meglehetősen kritikus személlyel beszélgetve is azt tapasztaltam, hogy túlzónak tartja az európai és amerikai párhuzamok összehasonlítását.

Nos, a számok mást mutatnak. 2025. januárjában, a Biden adminisztráció utolsó hónapjában a Center for Immigration Studies kutatásai alapján nagyjából 53,3 millió, külföldön született személy élt tartósan az Egyesült Államok területén.

Ez nemcsak abszolút, de százalékos értékben is történelmi rekordnak számított: a külföldiek korábban sosem érték el 15,8%-os népességarányt az USÁ-ban, még a 19. század végi – 20. század eleji nagy bevándorlási hullám idején sem, amikor 14,8% volt a legmagasabb érték. Sőt – miután az Egyesült Államok 1924-ben radikálisan csökkentette a bevándorlást, az 1960-as évek végére – az újabb nyitás időpontjáig – 5% alá esett ez a mutató.

Mindezek után megdöbbentő ránézni a hasonló európai adatokra. 2024. január 1-jén 44,7 millió, az EU-n kívül született személy élt az Unió területén, ami a teljes lakosság 9,9%-át tette ki. Tehát ebben a számban nem voltak benne azok az uniós állampolgárok, akik egy másik tagállam területén éltek. Ezek alapján azt látjuk, hogy 2024-ben hét olyan uniós állam volt, ahol a külföldi lakosság meghaladta vagy megközelítette a történelmi rekordnak számító amerikai adatot: Málta (23,6%), Luxemburg (18,1%), Ciprus (17,6%), Írország (16%), Észtország (15.9%), Svédország (15,3%) és Spanyolország (14,9%). További nyolc olyan országot találunk, ahol 10% fölött van a nem-EU tagállam területén született külföldiek aránya (Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lettország, Németország, Portugália, Szlovénia).

Az átalakulásnak nem csupán a mértéke, de esetenként a sebessége is drámai. Svédország a 20. század közepén etnikailag lényegében homogén társadalomnak számított.

2024-re azonban a lakosság kevesebb, mint kétharmada számított etnikai értelemben svédnek.

Mára minden ötödik Svédországban tartózkodó személy külföldön született, és ebből a 2,1 millió személyből 1,6 millióan származtak nem-uniós országból – 198 000-en Szíriából, 147 000-en Irakból, 85 000-en Iránból, 69 000-en Szomáliából és 66 000-en Afganisztánból. Különösen elgondolkodtató, hogy 2010 és 2023 között nettó 800 000 fővel nőtt a bevándorlók száma.

Szintén elgondolkodtató Portugália esete. Az 1990-es évekig – dacára a gyarmati örökségnek – a bevándorlók aránya az országban egy százalék körül mozgott, és a 2000-es évek elejére is csak a lakosság 2,5%-át jelentette. Ezt követően azonban intenzív növekedés kezdődött, és 2020-ra már 662 000 külföldi élt az országban. Az igazán megdöbbentő azonban, hogy négy év alatt ez a szám a laza bevándorláspolitikának köszönhetően másfél millióra nőtt, ami meghaladta a lakosság 15%-át. A dolog érdekessége, hogy a volt portugál gyarmatok mellett (Brazília, Angola, Zöldfoki-köztársaság) nagy számban vannak jelen az országban indiai, bangladesi, ukrajnai állampolgárok is.

Forrás: Mandiner / Marsai Viktor