
ILLIBERÁLIS
Szánthó Miklós: Magyarország nem woke-nak való vidék
2024. febr. 22.


„Magyarország nem woke-nak való vidék” – fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója a Conservative Political Action Conference (CPAC) első nemzetközi kerekasztal-beszélgetésén Washingtonban.
Szánthó Miklós közösségi oldalán csütörtökön arról számolt be, hogy a találkozón kiemelte: a magyar jobboldal kiáll az Isten, haza, család hármas egysége mellett, szembemegy a globalista fősodorral; és valójában ez áll a "demokrácia" meg "jogállamisági" viták hátterében.
Brüsszel egyre inkább
igyekszik kiszervezni a döntéshozatalt uniós szintre, és intézményein keresztül a tagállamokra erőszakolni saját liberális ideológiáját.
Éppen ezért van szükség az antiglobalista erők globális összefogására; ahogy ez meg is valósul majd az áprilisi CPACHungary-n - fogalmazott a főigazgató.
Bejegyzésében jelezte: a washingtoni beszélgetésen részt vett többek között Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet, Liz Truss korábbi brit miniszterelnök, Nigel Farage, a Brexit Párt volt vezetője, Steve Bannon, Ric Grenell, K. T. McFarland, Carla Sands és sokan mások Donald Trump előző - és reményei szerint következő - adminisztrációjából.
nyitókép: Szánthó Miklós/Facebook

Piros 7es


