
RIA-RIA
Szoboszlai Dominik: jackpot, hogy Klopp-pal dolgozhatok
2023. júl. 4.


Szoboszlai Dominik azt mondta, gyerekként arról álmodott, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszhasson, s ez most megvalósulhat, miután a Liverpool FC-hez igazolt, ráadásul számára „jackpot”, hogy Jürgen Klopp vezetőedzővel dolgozhat együtt. A menedzsere szerint a futballista Angliába szerződése fordulópont lehet a magyar labdarúgás számára.Közli az elemi.hu.
A játékos elárulta, eddigi pályafutása alatt talán egy mérkőzés volt, amely előtt izgult, amikor a Salzburggal Liverpoolban lépett pályára a Bajnokok Ligájában.
„Akkor csak a pályára mentem ki, most viszont a csapat tagjaként az egész komplexumot meg tudtam nézni, a várost is. Más érzés volt, de jól éreztem magam. Az akadémián nagyszerű körülmények között dolgozhatunk majd, a stadiont pedig senkinek nem kell bemutatni, mindenki ismeri” – nyilatkozott kedden az M4 Sportnak Szoboszlai Dominik, aki vasárnap írta alá öt évre szóló szerződését a nagy múltú angol klubbal.
„Az elmúlt három napban elkezdett lepörögni előttem, hogy milyen utat tettem meg, hogy ott legyek, ahol most vagyok. Sok munka, kitartás, elkötelezettség és lemondások kellettek hozzá, de megérte. – fogalmazott.
– Kiskoromban volt egy álmom, amit idővel átalakítottam céllá, mert az éreztem, hogy elérhető. Most ott vagyok a világ egyik legjobb csapatánál, a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb bajnokságában, erről álmodtam kicsiként. Számomra nagyon nagy siker ez, sok embernek a segítsége kellett hozzá.”
A teljes interjú: https://www.elemi.hu/szoboszla...

Piros 7es


