
RIA-RIA
Szoboszlaiék a Lille-t fogadják a Bajnokok Ligája holnapi játéknapján
2025. jan. 20.


A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, éllovas és már biztosan nyolcaddöntős Liverpool a Lille-t fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik, utolsó előtti fordulójában.
A magyar válogatott csapatkapitánya sárga lapos eltiltása és kisebb betegsége után kiváló formában tért vissza a Poolba, amely a Premier League tabelláját is meggyőző előnnyel vezeti, a BL-ben pedig mind a hat eddigi mérkőzését megnyerte.
Arne Slot vezetőedző együttese így már biztosan a legjobb 16 között folytatja majd szereplését az egyenes kieséses szakaszban, azaz nem kell plusz egy párharcot vívnia.
A Liverpool keddi ellenfelének még nem biztos a nyolcaddöntős szereplése, ezért a francia csapat bizonyosan komoly célokkal utazik Angliába.
A vendéglátónak résen kell lennie, a Lille ugyanis a BL mostani kiírásában idegenben az Atlético Madridot is legyőzte, otthon pedig a Real Madriddal bánt el, és a nyolcadik helyen áll.
Európai kupasorozatban eddig egyetlen alkalommal találkoztak a felek, az Európa-liga 2009/2010-es idényének nyolcaddöntőjében Franciaországban 1-0-s hazai siker született, Liverpoolban pedig a Vörösök diadalmaskodtak 3-0-ra, és jutottak így tovább, majd egészen az elődöntőig meneteltek.
A kedd esti összecsapásnak a 15 évvel ezelőttihez hasonlóan a Pool az esélyese, a Lille ráadásul több játékosát is nélkülözni kénytelen sérülés miatt.
Szoboszlaiékra ugyanakkor könnyű összecsapás biztosan nem vár, az ellenfél ugyanis szeptember 17. óta minden versenysorozatot figyelembe véve veretlen, a francia bajnokságban a harmadik helyen áll, a Liverpool ellen pedig már egy döntetlen is sokat érne a számára a továbbjutás szempontjából.
mti/P7
nyitókép: NurPhoto via AFP

Piros 7es


