
AMMARHA!
Találkozott Putyin és Prigozsin
2023. júl. 10.


A Wagner katonai magáncég vezetője, Jevgenyij Prigozsin június végi rövid lázadása után a Kremlben találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Putyin június 29-én 35 katonai parancsnokkal tartott megbeszélést, amelyen Prigozsin is részt vett – mondta Peszkov a Liberation című francia lap kérdésére reagálva, miszerint járt-e Prigozsin a Kremlben a lázadás óta.
„Az elnök valóban tartott egy ilyen találkozót. Meghívott 35 embert, köztük az összes egységparancsnokot és a hadjárat vezetését, beleértve magát Prigozsint is. Erre a találkozóra június 29-én került sor a Kremlben, és közel 3 órán át tartott. A megbeszélés témáját illetően csak annyit mondhatunk, hogy az elnök értékelte a különleges katonai művelet során a fronton végrehajtott hadjárat akcióit, valamint a június 24-i eseményeket" – mondta Peszkov.
Múlt héten a Kreml szóvivője azt nyilatkozta, hogy sem lehetőségük, sem igényük nincs arra, hogy nyomon kövessék Prigozsin mozgását. A június 23-24-i meghiúsult lázadás óta mindenki azt találgatja, hol lehet a Wagner-vezér.Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök felajánlotta neki, hogy Fehéroroszországba költözhet, de a múlt héten azt mondta, Prigozsin nem tartózkodik az országban, írja a CNN.

Piros 7es


