A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
2222njkn

Varga Judit: Magyarország az a kőszikla, melyen megtörnek a baloldal befolyásolási kísérleteinek hullámai 2023. máj. 5.

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!

Magyarország az a kőszikla, melyen rendre megtörnek a globális baloldal befolyásolási kísérleteinek hullámai - jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön a CPAC Magyarország konferencián.

Varga Judit az Alapjogokért Központ által szervezett, Együtt erő vagyunk! című rendezvény csütörtöki záróelőadásán azt mondta, Magyarország egyúttal az a kőszikla is, amelyre a nemzetközi konzervatív összefogás egyik biztos tartóoszlopát fogjuk tudni építeni.

Magyarország Európa közepén egy olyan hely, ahol még él a szabadság, ahol az ember bármilyen kérdésben félelem nélkül elmondhatja véleményét, még akkor is, ha hagyományos családi értékeket vall, ha konzervatív, és akkor is, ha ad abszurdum hisz Istenben - szögezte le a politikus.

Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, a gondolat- és véleményszabadság olyan luxussá vált a világban, amelyet már csak kevesen engedhetnek meg maguknak.

Sokan félelemből, a divatos ideológiáknak hódolva vagy igazodási kényszerből nem mondják ki vagy írják le, amire igazából gondolnak. Az öncenzúra és a tényellenőrzésnek nevezett gondolatrendőrség a hétköznapok részévé vált a nyugati liberális demokráciákban - tette hozzá.

Varga Judit azt mondta,

mi, magyarok szabadságszerető nemzet vagyunk, számunkra nem elfogadható, hogy a kommunista diktatúra sok évtizede után büntetés járjon azért, ha valaki szabadon beszél.

Magyarországon félelem és büntetés, elbocsátás és megszégyenítés veszélye nélkül mondható el az a mondat, hogy az anya nő az apa pedig férfi - jelentette ki.

A miniszter közölte: a legtöbb liberális demokrácia odáig jutott, hogy lenézi azokat, akik szabadon beszélnek, hagyományos keresztény, konzervatív értékeket vallanak, védik nemzeti kultúrájuk sokszínűségét, nem hajlandók gyermekük nevelését átengedni a gendermozgalmaknak.

Magyarországon a gyermekvédelmi törvény biztosítja a szülők jogát a saját gyermekeik szexuális neveléséhez, és nem engedi be a genderideológiát az iskolákba és óvodákba.

Emiatt a törvény miatt számos ország csatlakozott "ahhoz a szégyenteljes összeurópai perhez", amely megpróbálja Luxembourgban rákényszeríteni a magyarokat arra, hogy átadják gyermekeik nevelésének jogát a gendermozgalmaknak - mondta Varga Judit, hangsúlyozva, annak ellenére teszik ezt, hogy

maga az uniós szerződés mondja ki, a gyermek nevelésének joga a szüleit illeti meg.

Azt mondják, Reagan elnök után az amerikai külpolitika eszközeként létrehozták a think tankek, NGO-k és alapítványi szervezetek globális hálózatát. Ez abban a politikai korban hatékony megoldása volt annak, hogy a lehető legkevesebb áldozattal lehessen túlélni a Szovjetunió és a kommunista diktatúra várható és bekövetkező összeomlásának hatását - idézte fel Varga Judit.

Azt mondta, azonban leleményes üzletemberek, köztük egy magyar pénzember, felfedezték a hálózatban rejlő hatalmas lehetőséget. Azt, hogy ha pénzt fektet ezek drága működésébe, akkor az az amerikai adófizetőknek kevesebbe kerül, de a növekvő befektetés arányában annál nagyobb hatalmat kapnak azokban az országokban, ahol ezek a szervezetek tevékenykednek.

Így a hatalom megszerzéséhez "nem kell vesződni holmi demokratikus választásokkal", szigorú pártfinanszírozási szabályokkal, elég csak az NGO-k útján segíteni egyes politikai erőket és előírni nekik, milyen politikát folytassanak - közölte az igazságügyi miniszter.

Hozzátette, Európában ma is ezzel a globális magántőke és progresszív liberális ideológia irányította szervezeti hálózattal, "polippal és annak sok-sok száz csápjával" küzdünk nap mint nap.

Varga Judit Szent Pio atya Magyarországról szóló jövendölését felidézve hangsúlyozta, "nem engedünk a keresztény erkölcsből és a konzervatív értékrendből".

Ezrével újítjuk föl a templomokat Kárpát-medence-szerte, és másfél százat is építettünk már, mert a hit és a nemzeti keresztény konzervatív értékrend az, ami megtart - mondta a miniszter, és rámutatott arra, ezt a múlt hétvége pápai áldása csak tovább erősítette.

nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

MTI

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!