
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Vevőt talált a Dunaferr
2023. okt. 23.


2023. október 20-án lezárult a dunai acél vasmű eladási tranzakciója. Az egykoron szebb napokat is látott, jelenleg felszámolás alatt álló gyár immár hivatalosan is a Liberty Steelhez került. Írja a Portfólió.
Ez a felszámolóbiztos a Dunaferr dolgozóinak küldött leveléből derült ki, amelyben konkrétan ez áll:
Tájékoztatom önöket, hogy a fenti megállapodásban rögzített tranzakció zárása 2023. október 20-án megtörtént. Ezt követően a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft teljes jogú tulajdonosa a Liberty Steel Central Europe Kft.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium július elején jelentette be, hogy az indiai Liberty Steel megveszi a Dunaffert, a Fővárosi Törvényszék végzéséből pedig kiderült az is, hogy 55 millió euróért vették meg a céget, ami nagyjából 15 milliárd forintnak felel meg. Tudjuk meg a tömör cikkből.
A focit szerető átlagembernek a Dunaferr leginkább az egykori sikercsapat kapcsán vált emlékezetessé, hiszen akkoriban, az ezredfordulón még a nemzetközi kupákban is vitézkedett az akkori bajnokcsapat. Az egykori válogatott, a pályafutását a Fradiban befejező gólkirály sztárcsatárt, "Tökit" is a Dunaferrnek köszönhetjük.
Hát, hátha lesz újra jól működő vasmű is, és akár egy jó kis focicsapat is Dunaújvárosban.
(Illusztrációs kép: Getty Images)

Piros 7es


