ZSÍR

Wednesday – Kritika 2022. dec. 2.

Rögtön az elején leszögezném, hogy ez egy rendkívül pozitív hangvételű kritika lesz. Ami azt illeti, több mint nehéz lesz úgy megírnom ezt a cikket, hogy közben ne hangoztassam minden mondatban, mennyire észbontóan jól sikerült Tim Burton, Alfred Gough és Miles Millar legújabb sorozata, a Wednesday.

Az 1991-ben készült Addams Family – A galád család és az 1993-as Addams Family – Egy kicsivel galádabb család című mozifilmek ijesztő, ám mégis vicces Addams családját bizonyára senkinek sem kell bemutatnom. Az ódivatú és meglehetősen furcsa szokásokkal rendelkező família a kilencvenes évek egyik legismertebb moziikonjává vált. A film egy görbe tükröt állít a társadalmi normákat vakon követő emberek elé, megfűszerezve a nézői élményt egy hatalmas adag abszurd poénnal.

Nincs ez másképp a nemrég megjelent Wednesday című sorozatban sem, amely kétség kívül a Netflix idei egyik legnagyobb dobása. A főszerepet játszó Jenna Ortega a világ összes díját megérdemelné a színészi alakításáért, pedig nem lehetett egyszerű dolga a korábbi filmek Wednasdayének, Christina Riccinek nyomdokaiba lépnie, aki egyébként maga is feltűnik a Netflix sorozatában. Ortega annyira hihetetlenül játssza a szarkasztikus humorú, magas intelligenciájú, örökké komor képet vágó, falfehér tinilányt, hogy többször is elgondolkodtam rajta, vajon képes-e mosolyogni egyáltalán.

Wednedsay nehezen illeszkedik be az iskolai közegbe (oké, inkább sehogy), ezért szülei Gomez (Luis Guzmán) és Morticia (Catherine Zeta-Jones) beíratják egy „különcöknek” létrehozott bentlakásos iskolába, a Nevermore-ba, ahova annak idején ők is jártak. A lány kezdetben meg akar szökni, majd rájön, hogy van azért itt móka és kacagás és megoldandó rejtély is, ezért marad, és bizony nagyon jól teszi. Wednesday kezelhetetlen, tanárait folyamatosan kiakasztja, sok barátot és ellenséget szerez, és úgy fedezi fel egy egészen új oldalát, hogy közben nem felejt el önmaga lenni. Ne aggódjon senki, ez csak a történet „csontváza”. Ennél azért sokkal bonyolultabb és fordulatosabb a sorozat, bár néha kétségkívül nehezére esik elrugaszkodni a tinifilmek klisés elemeitől. Arra szerettem volna rávilágítani, hogy láttunk és hallottunk már ilyen történetet, nem is keveset. A jól ismert koncepciót azonban olyan elemekkel dobták fel a rendezők, amelyektől egy teljesen más élményt kap a néző, mint a klasszikus, középiskolásokról szóló sorozatoktól. 

A szarkasztikus, helyenként már-már feketehumorral olyan lenyűgözően bántak az alkotók, hogy az csodálatra méltó.

Ha jobban belegondolok, a Nevermore egy amolyan alternatív Roxfort, ahová varázslók helyett különféle emberformájú lények járnak: vámpírok, szirének, vérfarkasok és még sorolhatnánk a vérszomjas teremtményeket. Wednesday azonban még a különcök között is meglehetősen különc. És ha már a Harry Potter hasonlatoknál tartunk: az iskola igazgatónője (Gwendoline Christie) az egyik balhé után felelősségre vonja Wednesdayt, amiért mindig jelen van, ha valami baj történik. Ugye kísértetiesen emlékeztet a Harry Potter és a félvér herceg azon szösszenetére, amikor Mcgalagony professzor azt mondja Harryéknek: 

„Miért van az, hogy maguk hárman mindig a közelben vannak, ha valami történik?”

Wednesday minden erejével azon van, hogy ne hasonlítson szüleire és eltiporja magában az érzelem legkisebb bimbóját is. Szobatársa, Enid (Emma Mayers) a szöges ellentéte, ezért elég nehezen barátkoznak össze egymással. Enid az őrületbe kergeti Wednesdayt a telefonozásával, popzenéivel és örökös jókedvével, Enidnek pedig nincs ínyére, hogy Wednasday minden este órákig pötyög az írógépen, az éjszaka közepén nekiáll csellózni és ahelyett, hogy kerülné a bajt, kimondottan keresi azt. De mint tudjuk, az ellentétek tökéletesen kiegészítik egymást, és ez a két lányról is abszolút elmondható.

A korábbi feldolgozások rajongóinak sem kell aggódnia. Izé, az életre kelt levágott kéz is szerepet kapott a sorozatban, és még az örök szélhámos Fester nagybácsi is feltűnik a képernyőn. A filmet egyébként Romániában, Dracula hazájában forgatták.

A Wednesday csodálatosan ötvözi a nosztalgiát a modern kor szellemiségével, miközben olyan szerethető karaktereket tol az arcunkba, akikkel minden vérszomjas képességeik és beteges tetteik ellenére is tudunk azonosulni. 

Megnevettet, megbotránkoztat, szórakoztat. Izgatottan várom a folytatását.

Sárai Erika

nyitókép: Netflix