Október van. A fákról lassan hullani kezdenek a levelek, a postaládákba pedig vastag kötegekben érkeznek a fényes papírra nyomtatott ígéretek. Ahogy közeledünk az október 24-i helyhatósági és megyei választásokhoz, a legkisebb felvidéki falvakban is felpörgött az a bizonyos gépszíj.
Kihűlt kaja, kékfény és a rohadó agysejtek: miért pörgetjük el az életünket? Tizenöt másodperces adagokban pusztítjuk magunkat. Éjjel kettő, képernyőfény, zombi-üzemmód: az én generációm nem alszik, csak görget.
A legnagyobb ellenségünk immár nem a történelem vihara és nem az asszimilációs nyomás. A legnagyobb ellenségünk a közöny lett.
A legnagyobb ellenségünk immár nem a történelem vihara és nem az asszimilációs nyomás. A legnagyobb ellenségünk a közöny lett.
