A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Nemzeti 11

0:4 2022. jún. 15.

Címnek ennyi bőven elég. Ma félszavakból is értjük egymást.

Amikor nagyjából két hónapja még én szerkesztettem az MKP-platform Facebook-oldalát (mintegy 3 hónapon át), a magyarul beszélő progresszív liberálisok közül többen felrótták nekem, hogy miért kell focival, sporttal foglalkozni egy politikai platform üzenőfalán. Akkor is elmagyaráztam nekik, hogy a foci, a sport több, mint puszta szórakozás, sokkal több, mint olcsó tapsikolás, és a sportfogadók sikereres spekulálása nyomán érzett, a feltüzelt haszonéhséget csillapító örömnél is sokkal több. 

A sportnak nemzetépítő, közösségépítő ereje van!

Aki ebben kételkedett volna eddig, annak nagyon frappáns választ adott a magyar nemzeti válogatott legutóbbi három-négy meccse a Nemzetek Ligájában. Annak is a legfelső, überpolcán, az A-csoportban.

A worverhamptomi 0:4 után nemigen találni olyan magyar embert – még a legvéresebb szájú liberálisok között sem –, akik megkérdőjeleznék, hogy a foci több, mint sport. A foci egy olyan erő, amelyet talán csak a Csillagok háborúja alkotói próbálták meg felfoghatóvá, érthetővé tenni. Megérthetővé még nekik sem sikerült. De ők legalább megkapargatták a feneketlen kút peremét.

Nos a foci is olyan erő, amely számottevő siker esetén, megmagyarázhatatlan intenzitással taglózza le az ember elméjét és érzékszerveit, sőt az érzelmeit! 

Aki nem focizott vagy csapatsportolt soha, akár kisközösségi szinten, amatőr módon, az nehezen érti meg, hogy mit jelent a közös játék öröme és a csapatszellem ereje. Na, ezt kell a legfelső, nemzeti szintű futball kapcsán beszorozni mondjuk százezerrel egyéni szinten, közösségi szinten pedig egymillióval. De talán még az is kevés.

Talán csak a vallás erejének szintjén lehet párhuzamot vonni a két csoda között. És mielőtt bárki istenkáromlással vádolna meg, nyilván mindkettő más. A vallás intenzív megélése spirituális csoda, a nemzeti foci világraszóló sikerének megélése pedig érzelmi csoda.

A globalista vadliberálisok, internacionalista újmarxisták és őskommunisták vágya, hogy a nemzeteket meg kell szüntetni, a nemzettudatot első lépésben el kell korcsosítani, majd lassan véglegesen kiölni az emberből. Azonban – számukra sajnálatos módon –

az ilyen közösségi adrenalinlöket, az ilyen fegyvertények, az ilyen eredmények után, újabb és újabb léket kap ezen igyekezetük. 

Mert igaz lehet, hogyha nem lennének nemzetek és nem lenne nemzettudat, akkor talán kevesebb konfliktus lenne a világban. Talán háborúból is kevesebb lenne, de azért tartsuk azt is szem előtt, hogy nagyon sok háború nem nemzeti alapon robbant ki. Sokkal inkább a birtoklás vágya és a haszonszerzés mögöttes szándéka vezérelte.

Manapság sem feltétlenül nemzetiségi háborúk vannak a világban, sokkal inkább más politikai és gazdasági indokok késztetnek nagyhatalmakat arra, hogy területeket, piacokat szerezzenek, illetve tartsanak meg.

A foci olyan csodálatos dolog amely együvé tud kovácsolni különböző nézeteket valló embereket egy nemzeten belül a törésvonalakat tompítani tudja, az árkokat pedig feltölteni és nem mélyíteni, mint a politika és hű csatlósa, a piszkos szájú, bulvárszintű média és a lealjasult online közbeszéd.

Ilyen történelmi focisiker láttán, tapasztalása nyomán, az ember hajlamos megfeledkezni a napi gondokról, pár óra erejéig önfeledten boldog. Együvé tartozás tölti be a szívét, a Himnusz éneklésekor pedig az a fennkölt érzés keríti hatalmába, hogy összetartozunk. Ilyenkor nem egy ország (ahogy gyakran írják az odaáti médiában – tévesen) szurkol a piros-fehér-zöld 11-nek, hanem egy teljes nemzet. Beleértve a határokon túl és a diaszpórában, a világ akár legeldugottabb zugában elő nemzettársakat is. 

Ilyenkor, egyszerűen fogalmazva, jó magyarnak lenni. Ilyenkor büszkeség magyarnak lenni.

De, ahogy Orbán Viktor nagyon okosan megjegyezte Facebook-bejegyzésében, most kell szerénynek maradni. Méltóságteljesen viselni a dicsőséget és dolgozni fel az örömet. Nem lenézve másokat, más nemzeteket (ezt már én tettem hozzá). Mert lesznek még szűkebb idők is. De ennek ellenére, most azért elmondhatjuk, hogy nagyon-nagyon sok év után – egész pontosan 69 év után – 

újra van csapatunk és újra büszke nép a magyar, a futballvilág térképén is újra jegyzett náció.

Ahogy többen fogalmaztak a Facebookon: A futball hazatért.

Köszönjük!

Králik Róbert