AMMARHA!
15 dobogó után a 110. futamán ért fel a csúcsra Lando Norris
2024. máj. 6.
Hiába rajtolt Max Verstappen az első rajtkockából, Lando Norris számára a lehető legjobbkor jött a biztonsági autós fázis, az újraindítás után pedig ellentmondást nem tűrően nyerte meg élete első F1-es futamát Miamiban. A második Verstappen lett, a dobogó legalsó fokára Charles Leclerc állhatott föl.
A vasárnapi futamig ismét minden Max Verstappen szájíze szerint alakult, a holland pilóta magabiztos előnnyel nyerte meg a pénteki sprintkvalit, pedig úgy tűnt, hogy a riválisok akár el is kaphatják, de a végén senkinek sem sikerült javítania, így az első körök döntőnek bizonyultak.
A címvédő győzelme a sprintfutamon sem forgott veszélyben, bár Leclerc jól kapta el a rajtot, de Verstappen kivédekezte, onnantól kezdve már esélye sem volt a monacóinak.
Túl sok előzést nem láttunk az élmezőnyben, szinte mindenki abban a pozícióban fejezte be a sprintet, ahonnan kezdte.
Hátrébb viszont azért akadtak fennakadások, Hamilton az első kanyarban rendesen elmérte a féktávot, aminek több autó is kárát látta, Norris és Stroll számára véget ért a verseny, de Alonso is visszacsúszott a végére. Érthetetlen módon a hétszeres világbajnok megúszta büntetés nélkül.
A későbbiekben is Hamilton volt a főszerepben, Magnussennel vívott hatalmas csatát, a dán foggal-körömmel védte a pozícióját, de kicsit sem szabályosan, amiért többször is megbüntették. Végül a brit pilóta sem úszta meg bünti nélkül, a boxban való gyorshajtásért meszelték el.
A szombat esti időmérő sem tartogatott túl sok izgalmat, a végére ezúttal sem maradt senkinek puskapora, így Max Verstappen köszönte szépen, és sorozatban hatodik pole pozícióját szerezte meg, idén még senkinek sem sikerült legyőznie a hollandot.
A vasárnapi rajt aztán eléggé kaotikusra sikeredett, Pérez majdnem kitorpedózta az élről Verstappent, a hatalmas elfékezésének köszönhetően több helyet is visszacsúszott, a kavarodást pedig Piastri használta ki remekül, aki pár kör után már a második helyen haladt.
Az első 15 körben nem túl sok minden történt, Verstappen a szokásosnál kisebb előnyt tudott csak kiépíteni, mögötte viszont megmerevedtek a különbségek, a kerékcserék sorát Sergio Pérez indította el, de az élmezőnyből senki sem követte a mexikóit.
Norris a kezdeti bizonytalanságok után szépen lassan elkapta a fonalat és még a boxkiállása előtt begyújtotta a rakétákat, jól tartalékolt az abroncsokkal, ugyanis ő maradt kint a legtovább, ami végül komolyan ki is fizetődött.
Féltávnál Magnussen és Sargeant akadt össze, aminek következtében pályára küldték a Safety Cart is. A biztonsági autó megszokásból Verstappen elé jött ki, így Norris az élen még a kerékcsere előtt magabiztos előnyt épített ki, ezáltal pedig vissza tudott jönni az első helyre.
Verstappen már a baleset előtt is panaszkodott a kemény gumikra, az újraindítás után nem is tudta nagyon megszorongatni Lando Norrist, a brit pilóta körről körre lépett el a többiektől és magabiztos előnyt épített ki.
Az élmezőnyben egyedül Carlos Sainz próbálkozott előzéssel, aminek az lett a vége, hogy összeértek Piastrival, a koccanásnak pedig az ausztrál itta meg a levét, ugyanis megsérült az első szárnya, amit le is kellett cserélni. A spanyolt a manőverért utólag 5 másodperces büntetéssel sújtották.
Lando Norris Oroszországban egyszer már közel volt a győzelemhez, de akkor az esőben rossz döntést hozott, most viszont egyáltalán nem remegett meg és 7,6 másodperccel előzte meg végül Max Verstappent és közel 10 másodperccel Charles Leclercet.
A McLaren versenyzője tehát a 110. futamán végre felért a csúcsra, a rengeteg második és harmadik helyezés után ezúttal ő pezsgőzhetett a dobogó tetején, úgy tűnik, jót tett neki az a kis hollandiai kiruccanás, ahol bulizás közben még az orra is megsérült.
A dobogósok mögött a büntetések után Sergio Pérez lett a negyedik, megelőzve Sainzot, Hamiltont, Tsunodát, Russellt és Alonsót. Az utolsó pontért hatalmas küzdelem alakult ki, amit végül Esteban Ocon kaparintott meg, így hat futam után az Alpine is feliratkozott a pontszerzők közé.
A világbajnoki küzdelem két hét múlva az első európai futammal Imolában folytatódik majd, a Ferrari komoly fejlesztési csomaggal készül arra a versenyhétvégére, kíváncsian várjuk, hogy hoz-e nekik annyit a konyhára, mint most a McLarennek a friss fejlesztések.
Demeter Nikolas



