ZSÍR
A baljós árnyak ámokfutása
2024. márc. 9.


Nem telhet el nap úgy, hogy a balliberális csőcselék ne okádná tele a közösségi média felületét. Indok, ok van mindig, hogy hallassák csaholásukat. Majd a gazdihoz dörgölőzni, várni a kiérdemelt jutalomfalatot.
Nem mennek el szó nélkül a március idusán bemutatásra kerülő új magyar film, a Most vagy soha! mellett sem. Miért is mennének? Eddig csak egy végső előzetest láthattak, amely felkerült a forgalmazó YouTube-csatornájára. A mozi hangulatát és lendületét próbálja megmutatni.
A filmről: A Most vagy soha! egy romantikus kalandfilm a magyar történelem legfontosabb napjáról, március 15-éről, és hőséről, Petőfi Sándorról.
Huszonnégy óra története, ami alatt a Márciusi ifjak kifordították négy sarkából a világot.
Ezt láthatjuk majd nemsokára. A Most vagy soha!, amelynek kreatív producere és társforgatókönyvírója Rákay Philip. Szente Vajk, az egyik forgatókönyvíró szerint a valós eseményeket vegyítik a fikcióval úgy, hogy az nem befolyásolja az eredeti történések menetét.
De akad itt kolléga, aki Petőfi-szakértő.
A csőcselékről: még sehol semmi, a bemutató is csak 14-én várható, de már régóta megy a mocskolódás. A fizetett libsi bértollnokok siserehada bőszen okádja tele a világhálót. A mocsokkal. Már most ekézik a produkciót, amit nem is láttak. Modernkori Nostradamusok ők, akik jó pénzért próbálkoznak. Akiknek semmi sem szent, a nemzeti ünnepünk meg pláne.
Elég rákattintani pár kamuprofilra. Hamar meggyőződhetünk róla, honnan is fúj a szél. Bolond lyukból. Ennyit róluk! Ez legyen a legnagyobb örömük az életben: a lejáratási kényszerük és a gazdi orális kielégítése, az ekézés, a mocsok és az okádás.
Mi maradunk a mozinál, nagyon várjuk a bemutatót! Berettyán Nándort, Mosolygó Sárát és a többieket!
Jó hír számunkra, hogy az elszakított területeken élő magyarokhoz is eljut. Olyan felvidéki filmszínház is akad, ahol az anyaországi bemutatóval egyidőben kezdik a vetítést. Nézzük csak!
Holecz Attila
nyitókép: origo.hu

Piros 7es


