A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Don kanyar

A doni áttörés 79. évfordulójára ébredtünk 2022. jan. 12.

A doni áttörés 79. évfordulójára ébredtünk. 1943. január 12-én és 14-én tört át a szovjet 40. hadsereg Urivnél és Scsucsjénél. Hitler csak január 22-én engedélyezte, hogy a honvédek kiváljanak az arcvonalból, és a hátsó körzetekben gyülekezzenek. Két nappal később jelent meg a hírhedt hadiparancs, melynek körülményeivel és utóéletével Babucs Zoltán foglalkozik a Felvidék.má-n megjelent írásában. 

„A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét meg tette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszített fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van” – így kezdődik a hadparancs és Babucs Zoltás hadtörténész írása is. A szerző úgy fogalmaz, Jány Gusztáv vezérezredes január 24-én kelt szavai az 1989 előtti történetírás számára kapóra jöttek, hiszen Jány hóhértevékenységét, valamint a második magyar hadsereg értelmetlen feláldozását látták e sorokban bizonyítottnak. 

170601 Jany Gusztav

Jány Gusztáv (Kép: tortenelemcikkek.hu)

Babucs Zoltán leszögezi, hogy habár sokan a hadparancs mentén ítélik meg a második magyar hadsereg működését, pedig mindössze a doni kálvária egyik stációja volt. Leszögezi, hogy való igaz, hogy a második magyar hadsereg parancsnoka idegösszeomlást kapott a rá nehezedő felelősség súlyától. Zsigmondi László vezérkari ezredest idézi:

„Ama válságos napokban és órákban, amikor a csapatkötelékek megbomlása, a kikényszerített, helyenként menekülésszerű visszavonulás, a vereség tudata világossá vált, Jány vezérezredest súlyos lelki megrázkódtatás érte, olyannyira, hogy a hősi halál keresése által akart a reá nehezedő súlyos morális és lelki tehertől szabadulni. De még ebben a lesujtó lelki állapotban is sokszorozott erővel és eréllyel vezette a hadsereget. A hadseregparancsnok kiváló katonai és emberi erényei, vezetési képességei a nagyon súlyos körülmények között sajnos nem tudták a 2. hadsereg sorsát jóra fordítani. (…) A hadseregparancsnok örlődött a föltétlen engedelmesség és csapatai megóvásának kötelezettsége között. Engedelmeskedni a legfelsőbb hadúr és Hitler parancsának, avagy mindkettőt félretéve parancsszegővé válni, de ezáltal minél több magyar életet megmenteni. Jány Gusztáv a föltétlen engedelmességet választotta és ez lett a tragédiája.”

Babucs leszögezi, hogy Jány nem a saját feje után ment, hanem katonaként „a Szolgálati és a Harcászati szabályzat vonatkozó pontjai szerint járt el, amelyeket a tisztikar döntő többsége bibliaként forgatott és tartotta be azok pontjait”, és valójában a hadsereg zsinórmértéke volt. A cikk hosszabban idézi a szabályzatot, melyből csak egy részletet emelünk ki: „aki a válságos pillanatokban csüggedezve beszél, fegyverét vagy lőszerét elhányja, az engedelmességet megtagadja, vagy az ütközetből önkényesen távozni igyekszik, avagy zsákmányol, fosztogat, azt a közbelépő csapatparancsnok, vagy egyéb katonaállományú tiszti elöljáró személyesen, vagy az ő parancsukra más, elrettentő példa gyanánt a csapat szemeláttára koncolja fel.”

36173775 2a0cd402b835edb474db895d1b14fa4b wm

Itt még forróság volt a keleti fronton (Fotó: Fortepan/Konok Tamás Id.)

„E fajsúlyos megállapításokból is leszűrhetjük, hogy a háború nem tréfadolog – sosem az! – és a Magyar Királyi Honvédség nem kiscserkészek csapataként vagy a Pál utcai fiúk gittegyleteként működött” – fűzi hozzá Babucs Zoltán. Hozzáteszi, a közvélemény előtt kevéssé ismert tény, hogy márciusban Jány már reálisabban írt a visszavonulásról: „tényként állapította meg, hogy »a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelmében becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatában«”. Jány március 31-én érvénytelenítette a hadparancsot, mert

„az eddig beérkezett harcjelentések és egyéb adatokból megállapítottam, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”

Fortepan 217090

Katonák a keleti fronton (Kép: Fortepan/Album058)

A hadseregparancs ellen – írja Babucs – csak a kecskeméti hadtestparancsnok protestált. A 13. könnyű hadosztály csak parancsra ürítette ki doni állásait és robbantotta fel – szállítási nehézségek miatt – nehézfegyvereit. Nemes gertenyesi Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy január 31-én kelt, visszavonulásról szóló jelentését a következő sorokkal fejezte be:

„fentiek alapján kérem annak kivizsgálását, hogy a 13. könnyű hadosztály megtette-e kötelességét, elvesztette-e becsületét és végrehajtotta-e feladatát. A kivizsgálást nemcsak a 13. könnyű hadosztály, hanem az egész 2. magyar hadsereg érdekében is kérem.”

A vizsgálat eredménye nem ismert, csak az elöljáró pécsi IV. hadtest parancsnoka, vitéz Heszlényi József altábornagy 1943. március 26-i válasza: „Az utólag kiadott hadseregparancsoki parancsok következtében a kérdést tárgytalannak tartom. Az idézett 2. hadseregparancsnoki parancs különben is csak általános vonatkozású volt. Természetesen mindenkire vonatkozott, aki túl korán elhagyta helyét. Ilyen egyének sajnos csaknem valamennyi hadosztálynál akadtak. A kivizsgálást nem tartom szükségesnek. A 13. könnyű hadosztály csapatai a harcok alatt megtették kötelességüket.”

Berlin Kaiser Wilhelm Gedächtnis Kirche 005 1

A Sztálingrádi Madonna. Habár szervesen nem kapcsolódik a Don-kanyarhoz, leírja a keleti front poklát. Bővebben a cikk végén található keretes írásunkban foglalkozunk vele (Kép: Wikipédia)

„Az idézett szabályzati pontok és a későbbi hadseregparancsok ékes bizonyítékai annak, hogy az 1989 előtti osztályharcos és eleve elítélő szemléletet ma is preferáló álnemzeti történetírás rossz úton halad, amikor szelektív módon, saját értékrendszere szerint rajzolja meg a magyar 2. hadsereg pokoljárását” – írja a hadtörténész, majd felteszi a költői kérdést: mikor cselekedett volna helyesen Jány? Majd két példát is hoz a „deviáns” (esetünkben átlagostól eltérő) viselkedésre, melyek az eredeti cikkben olvashatóak.

„Hetvenkilenc éve Jány vezérezredes meg akarta menteni hadseregét a teljes felbomlástól, s kénytelen volt a reá ruházott fenyítő hatalommal élni és drákói szigorral fellépni, hogy az engedetlenséget, fegyelmezetlenséget és pánikot csírájában fojtsa el, amely visszavonulás esetén olyan, mint a ragályos betegség: futótűzként terjed.
Hadseregparancsát azonban másként kellett volna megfogalmaznia, mert keresetlen és nyers hangvétele miatt a doni harcot túlélőkben örök tüske maradt és az utókor egy része azóta is kárhoztatja érte…” – zárja gondolatait a hadtörténész.

A teljes írás a Felvidék.ma portálon olvasható.

Nyitókép: Fortepan/Konok Tamás id.

A Sztálingrádi Madonna

A Sztálingrádi Madonna (Stalingradmadonna) híres kép, melyet egy német katona, Kurt Reuber rajzolt Sztálingrádban 1942-ben. A kép 120×90 centiméter nagyságú szénrajz, amely Máriát kendőbe burkolózva ábrázolja, amint a gyermek Jézust arcához közel tartja. Jobb szegélyére Reuber, aki protestáns lelkész volt, a „Licht, Leben, Liebe” („Fény, Élet, Szeretet”) szavakat írta János evangéliumából. A bal oldalon ez szerepel: „Weihnachten im Kessel 1942”, azaz „Karácsony a katlanban, 1942”. A német Kessel szó katlant, átvitt értelemben bekerített katonai egységet jelent. Alul a „Festung Stalingrad” a korabeli náci sajtóban a bekerített német hadseregre előszeretettel használták a lelkesítő „Sztálingrád erőd” kifejezést.

1942 novemberében rajzolta. Akkor Reuber így írt róla: „„Sokáig gondolkodtam, mit rajzoljak, és végül egy Madonna, vagyis anya és gyermek mellett döntöttem. A fagyos földbe vájt lyukat műteremmé változtattam. A hely túl kicsi, hogy jól lássam a képet, ezért egy zsámolyra másztam, hogy felülről nézhessem. Az egészet többször is összedöntik, a ceruzáim a sárba tűnnek. Nem tudom mire tenni a képet, csak egy házilag készült, egyenetlen asztallapra, ami éppen csak befér. Nincsenek meg a megfelelő anyagok, így papírnak egy orosz térképet használok. De le se tudom írni, mennyire belemerültem a madonnám megrajzolásába, és milyen sokat jelent nekem.”

„A kép így néz ki: az anya és a gyermek feje egymás felé hajolnak és mindkettőjüket beborítja egy nagy köpeny. A szándék szerint ez a 'biztonságot', az 'anyai szeretetet' szimbolizálja. Emlékeztem Szent János szavaira: fény, élet és szeretet. Mi többet adhatnék hozzá? Ezt a három dolgot akartam sugallni az anya és gyermek ismerős képével és az általuk képviselt biztonságot.”

Később kifüggesztette a képet. „Amikor az ősi szokás szerint megnyitottam a karácsonyi ajtót, a bunkerünk deszkaajtaját, a bajtársak csak álltak ott, elbűvölten és túl meghatottan, hogy megszólaljanak az agyagfalon lévő kép előtt… Az egész ünneplés a kép hatása alatt zajlott és elgondolkodva olvasgatták a szavakat: fény, élet, szeretet… Parancsnok, vagy egyszerű katona számára egyaránt a kép mindig a külső és a belső szemlélődés tárgya volt.” 

A képet végül Dr. Wilhelm Grosse a 16. páncélos hadosztály egyik zászlóalj-parancsnoka menekítette ki az ostromgyűrűből az utolsó géppel, ami elhagyta a körülkerekített 6. hadsereget. Röviddel a háború után publikálták Reuber levelezésével együtt. Arno Pötzsch, a haditengerészet lelkésze verseskötetet adott ki Sztálingrád Madonnája címmel. Reuber családja 1983-ban a berlini Vilmos császár emléktemplomnak adományozta a rajzot. Az alkotó mindezt nem élhette meg: 1944-ben szovjet hadifogságban hunyt el.